Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)

G. Jakó Mariann: Levéltár és levéltárosok a XX. század első felében. Adalékok Borsod vármegye levéltárának 1900-1950 közötti történetéhez

te, hogy a levéltárnok azonnal selejtezze ki a 10 évnél régebbi kórházi, főorvosi, főügyészi, valamint nagykorú árva iratokat. Klein főlevéltáros válaszában mintegy összefoglalta eddigi levéltári tapasztalatait. Megindokolta, hogy miért nem tehet ennek a rendelkezésnek eleget, de kötelessége volt felhívni az alispán figyelmét olyan szempontokra, melyek az alispán előtt „ismeretlenek vagy figyelmét elkerülni látszanak." Mindenekelőtt felvetette, hogy a rendeletből egyértelmű, hogy az iratmegsemmisítést ért a selejtezés alatt, s rávilágít a kettő közötti alapvető különbségre. Felvázolta a levéltár megváltozott szerepét, azt, hogy a megye nem feledheti el, hogy a levéltár történeti kutató műhely és mivel a megye története csak 1711-ig készült el, számtalan esemény csak az itt őrzött iratokból lesz feltárható. De az elméleti alapállás mellett Klein Gáspár a törvényi szabályozást figyelembe véve sem tartotta kivitelezhetőnek a rendeletet, hiszen az érvényes belügyminisztériumi utasítások csak megfelelően előkészített selejtezéseket engedélyeznek közgyűlési döntéssel, selejtezési tervezettel, selejtezési bizottsággal, belügyminisztériumi engedélyezéssel. A fentiek alátámasztására saját, ide vonatkozó elméleti munkásságára is hivatkozott, aminek egy részét már csak azért is érdemes idézni, mert a ma már megmosolyogtató sorok mögött egy tudományos megbecsülésre nagyon vágyó, érzékeny ember egyénisége villan fel: „Ezeket bátorkodtam Méltóságodnak előterjeszteni mint a „Vármegyei levéltár selejtezése" című tárgykör előadója. 1939-ben az ország fővárosában tartott országos levéltárnoki kongresszuson fejtettem ki erre vonatkozó nézeteimet. Nem tulajdonságom az öntetszelgés, sem beképzelt nem vagyok, nyugodt lelkiismerettel állíthatom tehát, hogy ezt a kérdést ismerem, különben a fővárosi köröknek a választása nem szerény személyemre esett volna. S az elismerés, mely előadásomat követte, bizonyíték arra, hogy a helyes álláspontot képviseltem az Országos Levéltár és a Kultusz Kormány képviselői jelenlétében. Egyébként ennek a tárgykörnek vagyok az egyetemen, mint magántanár a tanára is. Ezért tisztelettel bejelentem méltóságodnak, hogy amennyiben észrevételeimet figyelmen kívül hagyná rendelkezésében, kénytelen vagyok magamtól mindennéven nevezendő erkölcsi és anyagi felelősséget elhárítani."

39 Nincs adatunk arra vonatkozóan, hogy a levéltárnok végül mégis végre hajtotta-e ekkor a selejtezést, valószínűbbnek tűnik, hogy egy későbbi időpontban történt ez meg. A közigazgatási anyag kötelező átvétele mellett nagyon ritkán volt lehetőség az iratanyag vásárlással történő gyarapítására. 1939 februárjában az Ernst-féle gyűjtemény árverésén borsodi vonatkozású oklevelek is eladásra B-A-Z. m. Lt. IV. 825. 351/1942.