Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)
Fügedi Márta-Dobrossy István: „Az ingó jószágokban ékességeket szolgáló portékák". Négyesi Szepessy Zsigmond inventáriuma 1786-ból
Szepessy Zsigmond (1690-1768) a miskolci dinasztia-alapító Szepessy I. Mátyás (f 1648) dédunokája volt. Szepessy I. Mátyás Pál fiának leszármazottja volt az 1746-ban elhunyt Szepessy János, akit egyháztámogató tevékenysége miatt éppúgy az avasi templom belső terében temettek el, mint II. Mátyás dédunokáját, a katonai karriert és pályát választó, de Berentén lakos és birtokos Zsigmondot. A két kiváló személyiséget nemcsak a rokoni kapcsolatok kötik össze (Szepessy Zsigmondnak unokabátyja volt Szepessy János), hanem az is, hogy halotti zászlójuk még az első világháború után is látható volt az avasi templom karzatán. A karzat 1924-ben történt lebontásakor kerültek az 1835-ben felújított, de az eltelt évszázad alatt erősen megromlott, foszlékonnyá vált különleges kortörténeti tárgyi relikviák a múzeumba. A két zászlót restaurálták, így lehetségessé vált a rajtuk látható feliratok és a nemesi címer elemzése is. 1941-ben az avasi templom restaurálásakor mód nyílt a templombelső régészeti feltárására. A munkálatokat Megay Géza végezte, de kutatási anyaga már csak halála után jelent meg nyomtatásban. 7 A tanulmány megjelenése után negyedszázaddal később a sírok viselet-anyagát sikerült helyreállítani, s azok - szükség szerinti kiegészítésekkel - a múzeum állandó kiállításán voltak láthatók. 8 A feltárt 7 sír között azonosítani lehetett Szepessy János és Szepessy Péter sírjait, a kriptákban még fellehető csont- és ruha maradványait. Szepessy Zsigmond kriptájáról csak feltételezhető, hogy az a XIII. vagy inkább a XV. számmal megjelölt helyen volt a templombelsőben. 9 Ezzel a feltevéssel azonos Gyulai Éva megállapítása, mely szerint „az 1941-es feltárásnál az Úr asztala alatt, a templom közepén hatalmas homokkő fedlappal fedett földsír kibontása után találták meg egy újabb fedlap alatt azt a kriptát, amely három koporsót tartalmazott. „Az egyikben - a melléktelekből azonosíthatón - Szepessy Péter maradványai voltak, a másik koporsóba egykor egy idősebb nőt helyeztek, a harmadik, de erősen megrongálódott koporsót Megay Géza nem azonosította. Gyulai Éva szerint „a Szepessy Péter viseletéhez hasonló selyem halotti kabátban és selyempapucsban eltemetett idősebb férfit Szepessy Zsigmonddal véljük azonosnak." 10 Szepessy Zsigmond minden kétséget kizáróan tehát az avasi templombelsőben nyugszik. A Berentén elhunyt idős férfit Szendrei János szerint főgondnoki stalluma, számos, az egyházért tett alapítványa miatt hozhatták Miskolcra, hiszen „tevékenysége által szintén megérdemelte, hogy az avasi nagy templom alatt sírboltba helyeztessék, a hol most is aluszsza örök álma7 Megay G. 1970. 129-170. 8 Bakó A.-né, 1993. 157-175. 9 Megay G. 1970. 151. 10 Gyulai É. 1997. 2002.