Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Fazekas Csaba: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei adalékok a „kádári konszolidáció" egyházpolitikájához

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei adalékok a „kádári konszolidáció" egyházpolitikájához FAZEKAS CSABA A címben az idézőjel használatát indokolja, hogy a kádári konszoli­dáció első szakaszában a forradalommal és résztvevőivel szembeni megtorlás összekapcsolódott rendszernek a társadalommal való elfo­gadtatási törekvéseivel. A Kádár-rendszer az 1957-1964 közötti években tulajdonképpen nem tett mást, mint restaurálta a Rákosi-rendszer egy­házpolitikájának alapvető struktúráit, ám e célt nem elsősorban állami­adminisztratív eszközökkel, hanem az egyházakat együttműködésre kényszerítve valósította meg. Az egyházak legfőbb felügyeleti szerve­ként felállított Állami Egyházügyi Hivatalt (ÁEH) 1957-ben alárendelték a Művelődésügyi Minisztériumnak, önállóságát csak 1959-ben állították helyre. Az 1950-es évek végén az egyházak felügyeletében, a velük való kapcsolatos ügyintézésben fokozatosan értékelődött fel az ÁEH szerepe, a forradalom után közvetlenül ebben sokkal jelentősebb szerepet vállalt a belügyminisztérium, a rendvédelmi és erőszakszervezetek stb. A ka­tolikus papok elleni egyik utolsó nagy letartóztatási hullámra 1961 feb­ruárjában került sor. (Borsod-Abaúj-Zemplén megyét ezek a letartózta­tások nem érintették.) Nemzetközi kapcsolatrendszere és Mindszenty személye miatt a kádári MSZMP-vezetés elsősorban a katolikus egyházra koncentrált, a reformátusokkal kapcsolatban 1957 tavaszán már megállapították, hogy „az egyházban illegális tevékenységet kifejtő csoportot állami beavatko­zással sikerült elszigetelni", mert erre az ekkor már gyengének titulált egyházi vezetés nem volt képes. Ennek ellenére, mint Horváth János írta, a veszély még nem múlt el teljesen. Az „ellenforradalom"-ban a fő fele­lősséget a hazai reakciós papok mellett a galyatetői Egyházak Világtaná­csa-ülésen aktivizálódó „imperialistákban" jelölte meg, s fájdalommal állapította meg, hogy csak 1958 januárjára sikerült a „reakciós papok" elsősorban Ravasz László püspök tevékenységét visszaszorítani. Az 1957-58-ban kialakított egyházpolitikai irányelvek a kettős harc tételét fogalmazták meg, más-más módszerekkel egyrészt a vallásos világnézet, másrészt (az azzal egyébként összefüggő) „klerikális reakció" ellen, előbbivel szemben a felvilágosításra, toleráns meggyőzésre, utóbbival

Next

/
Oldalképek
Tartalom