Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)
Holopcev Péter: „Eltanácsoltak" II. (Adalékok a miskolci kitelepítés történetéhez)
Internálás - rendőrhatósági őrizet - rendőrhatósági jelügyelet A XX. század elején a külföldieknek a magyar korona országainak területén való lakhatásáról szóló törvény 20 indoklása fogalmazza meg először a kiutasítás okát: „Mint egyeseknek a házába betolakodó idegent, úgy az államnak is joga van a területén tartózkodó külföldit, hogy polgárait vagy magát az államot érdekeinek károsodásától megóvja, területéről kiutasítani." Ezen elv alapján a 10.§. kimondja: „Az a külföldi, aki magát kellően nem igazolja, a maga és családja fenntartására szolgáló eszközeit ki nem mutatja, vagy akinek az állam területén való tartózkodása az állam érdekeire, vagy a közbiztonságra és a közrendre nézve aggályos, az állam területéről a rendőrhatóság által bármikor kiutasítható, esetleg kényszer útján is eltávolítható." Az előbb idézett szöveg folyamatosan ismétlődik későbbi jogszabályokban egészen 1957-ig és némi kiegészítéssel (vagy néha anélkül is) új fogalmak meghatározására szolgál. Az 1912:53.tc. 21 már nem tesz különbséget magyar illetve külföldi állampolgár között, ha az az állam érdekeire ... aggályos. A 6.§. alapján a 1903:5.tc. 10.§-a kibővül magyar állampolgárra is, így ha nem illetőségi helyén tartózkodik kitiltható. Ha ez az aggályosság helybelire vonatkozik, nem hagyhatja el a községet. Egy új fogalom alapjaival találkozunk, a rendőrhatósági felügyelet első megnyilvánulása ez. Az 1914:50.tc. 22 használja először az internálás kifejezést a törvény magyarázó részében, illetve bevezet két új fogalmat a rendőrhatósági őrizetet és felügyeletet. A 10.§. szerint: „a belügyminiszter elrendelheti, hogy olyan egyének, akiknek az ország bizonyos vidékein való tartózkodása a hadviselés szempontjából az állam érdekeire, vagy a közbiztonságra és a közrendre nézve aggályos tekintet nélkül községi illetőségükre kitilthatok és az ország más vidékein rendőrhatósági felügyelet vagy szükséghez képest őrizet alá helyezhető." A jogszabály nem pontosítja sem a felügyelet, sem az őrizet fogalmát, erre csak 1920-ban került sor. A 4352/1920.B.M.sz. rendelet a rendőrhatósági felügyelet és őrizet végrehajtási utasítása. A kitiltás és kiutasítás itt már azonos fogalomként jelentkezik: Az ország területéről ki kell tiltani és a kitiltás foganatosításáig internálni minden külföldit aki veszélyes az állam érdekeire, vagy a közbiztonságra és a közrendre nézve aggályos, illetve gazdasági okok20 1903:5. tc. 21 A háború esetére szóló kivételes intézkedésekről 22 Az 1912:53.tc. kiegészítése