Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Somorjai Lehel: Emlékezés „a daliás időkre"

a jobboldali szoc. dem. eltávolításával a K.N, N, P.P.K, G, P. megtisztí­tásával egység front jött létre. 1948-ban az MKP az SzDP összehívták az egyesülési kongresszust a kongresszus határozata alapján a két testvérpárt egyesült és igy kapta a Párt a Magyar Dolgozók Pártja nevet. A kongresszus után tagreviziót hajtottak végre, ahol a Párt ujabb tisztuláson ment át. Az értelmiség sze­repe még 1945-46-os időszakban többségben még a jobb oldal felé haj­lott, csak a közülük kivált már az illegalitás idején a munkásosztállyal együtt érző haladó értelmiség vállalt részt a demokrácia építésében. Kedves elvtársak a dátumnak hiánya véget melyeket esetleg nem tüntettem fel szives elnézésüket kérem, MIVEL 1945 MÁJUSÁTÓL 1947 JÚNIUSÁIG ROMÁNIÁBAN AZAZ NAGYVÁRADON VOLTAM CSALÁDOMMAL EGYÜTT, ÍGY TEHÁT EZEN IDŐN BELÜL A MA­GYAR MUNKÁS MOZGALOMBAN NEM VETTEM RÉSZT, DE AZA­LATT AZ IDŐ ALATT MÉG ODAHAZA VOLTAM, ADDIG IS A NAGYVÁRADI VÁROSI EGYESÜLT VAS FÉM. VEGYI ÉS ÜVEGIPARI SZAKSZERVEZETNEK VOLTAM AZ AGIT. PROP. OSZT. VEZETŐJE VISSZATÉRÉSEMIG. Párt vonalon nem dolgoztam mert a helyi Párt szervezet Dusek László elvtárs még az akkori titkár az általam kért iratokat nem hivata­losan küldte el, hanem csak a sógoromon keresztül és igy sem az átirat, sem a levél nem jutott el hozzám s anélkül nem jelentkezhettem át a Román Kommrrnista Pártból és amikor visszajöttem, akkor kifizettem mind a 22 havi tagdijamat és maradtam megszakítás nélkül folyamato­san tagja az MKP-nak. Az illegalitásról nem irok, mert csak 1942 októberétől vagyok az anyaországban. Itt még nem sokan ismernek még a baloldali beállitott­ságomról és magatartásomról. A romániai tevékenységemről nem irok le semmit mert azt már az elismerésem céljából beadtam a Nagyüzemi Pártbizottsághoz. Dimávag Gépgyár 1962. VII. 22. F. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom