Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Somorjai Lehel: Emlékezés „a daliás időkre"

Hazánkat nem az 1944 előtti úgynevezett önkéntesen fegyvert fogott magyar nemzeti csatlós haderő szabadította fel, hanem a világon első­nek létrejött és nehéz harcokban megedzett Szovjetunió dicső vörös had­serege, amely hadsereg a fasiszta hitleri fenevadakat a saját barlangjába kényszeri tette kapitulációra. Pártunk a M.K.P-ja az illegalitásból a Szovjetunió felszabadító győ­zelmes harcos eredményeként lépett a legalitás útjára s egyben véglege­sen megkezdte és azóta is fojtarja a Magyar munkásosztály forradalmi vívmányainak vezetését. A Kommunista Párt mint élcsapat a Marxizmus-Leninizmus eszméi­vel felvértezve a Kommunista Internacionalista kötelességét teljesíti. Pártunk legfontosabb feladataként elsőnek a demokrácia feléőitésé­nek (!) (felépítésének S.L.) a tervét és a 3-éves tervet dolgozta ki. Ez a terv a Ország újjáépítésének a terve volt. 1946-ban kikiáltották a Köztár­saságot. A Köztársaság kikiáltása után létrejött a kezdetleges proletárdiktatú­ra, megalakultak a földosztó bizottságok, s a földeket közvetlen a felsza­badulás utáni időkben széjjel osztották vagyis már 1945-ben végrehaj­tották a földreformokat. S azokat a földeket amelyek a felszabadulás előtti időkben a földesurak és az egyház kezébe volt kiosztották a nincs­telen parasztságnak. Szintén 1945-ben jött létre az Igazoló bizottság, amelynek feladata volt megvizsgálni a polgárság vagyis a városi lakosság hová tartozásá­nak az ügyét s az igazolt személyek részére igazolványt kibocsálytani. Az Igazoló Bizottsággal egyidőben alakult meg az Üzemi Bizottsá­gok, amelyeknek feladata volt elsősorban a Munkások megszervezése, s a vállalati vagyonok megőrzése. A felszabadulás utáni hetekben még több különböző bizottságok alakultak meg, amelyek mukájukkal nagy­ban hozzájárultak a termelés beindításához. A párt szerepe az újjáépítésben és az élet megindításában legelőször a vasút és az ipar üzemek helyreállításában mutatkozott meg. Nagy sze­repe volt a közlekedés megindításában mert fontos volt, hogy helyre aljon a kapcsolat pl. a bányavárosok és az ipariközpontok között. A párt nagy gondot fordított a mezőgazdasági élet beindítására is. Vetőmagot szereztünk be a Szovjetuniótól, hogy megindulhasson a ter­melés. A beszerzett vetőmagokat széjjelosztották a földművelők között. A Párt a kormánnyal karöltve megszervezte a falvak dolgozó pa­rasztságának patronálását, a mezőgazdasági termelőeszközök ingyenes javítását. A munkások is szívesen mentek segíteni a dolgozó parasztság-

Next

/
Oldalképek
Tartalom