Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Kende Tamás: Egy forráskiadás elé. Historigráfiai és forráskritikai kérdések

igenis meghatározó a szerepe. Ennek el nem tagadása ma már tudomá­nyosan is tisztességes tett. Magának a történész szövegének egyfajta kontextusát adja a történet-írónak szemlélete. A múzeumi tárggyá vált hétköznapi tárgyak, ritka emlékek, történelmi dolgok, becses képek hivatalos közzététele mögött a kiakasztott fényképek mesterkélt nyugalma mögött a fekete fehér örökké megtévesztő egyértelműségében hogyan ismerhető meg ez a hely? visszaidézhető-e, ami itt történt? Hogyan olvashatók e nyomok? Hogyan mehetünk belé mögé hogy ne álljunk meg annál, mi látnunk adatik hogy ne csak azt lássuk meg, amit eleve tudtunk hogyan láthatnánk? Hogyan ragadható meg az, ami nem mutatkozik meg, amit nem fényképeztek le, nem archiváltak, nem restauráltak, nem állítottak ki? Hogyan található meg újra az, ami egyszerű volt, banális, hétköznapi, ami megszokott volt, ami minden nap megesett? 6 Georges Perec francia történet-író poémájának kiragadott kérdései, kételyei számunkra is élők. A történet - esetünkben a párttörténet adott. Annak kiemelt fejezetei, főszereplői, fordulói, határhelyzetei már is­mertek, azokat megírták. Megírták a kommunizmus történetét. Fehéren feketén. Azt forráskiadásokkal adatolták, alátámasztották. 7 6 PEREC, Georges: i.m. 7 A kezdetektől (Táncsicstól) a Tanácsköztársaság bukásáig ld. MAGYAR MUNKÁS­MOZGALMI INTÉZET - MSZMP KB PÁRTTÖRTÉNETI INTÉZET: A magyar mun­kásmozgalom történetének válogatott dokumentumai 1951-1960.; A Tanácsköztársaság bukásától a legális kommunista párt tevékenységének kezdetéig ld. MSZMP KB PÁRTTÖRTÉNETI INTÉZET: Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből. I-III. Budapest, 1964.; MSZMP KB PÁRTTÖRTÉNETI INTÉZETE: A Ma­gyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt Határozatai 1944-1948. A Magyar

Next

/
Oldalképek
Tartalom