Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Porkoláb Tibor: Az írópanteon szertartásmestere (Lévay József és a laudációs műfaji hagyomány)

Mivel e pátriárka-szerep tartozékaként Lévay kötelessége (és egyben privilégiuma) volt a „nagyok" emlékének megőrzése, áthagyományozása, viszonylag gyakran a közönség elé lépett a tisztelet kinyilvánításának reprezentatív eseményein. A századforduló éveiben kevés olyan irodalmi emlékimnepet rendeztek, melyeknek díszmagyarba öltözött közönsége nem az ő ódáinak és dicsbeszédeinek hatására merengett el a nemzeti múlt dicsőségén. Az ősz poéta a szoboravatók ünnepelt dalnokává, a temetési és jubileumi orációk rutinos mesterévé vált. Erdélyi János indítványához kapcsolódva Lévay kezdeményezte például Kazinczy Ferenc születése századik évfordulójának méltó megünneplését.

6 Az 1859. évi miskolci centenáriumi megemlékezés az ő Vezérhang című ódájával vette kezdetét. A következő évben Kazinczy-emlény címmel összegyűjtötte és megjelentette a Kazinczy-centenárium helyi eseményeit reprezentáló szövegeket.

7 Még ugyanebben az évben a Széchenyi István halála alkalmából rendezett miskolci gyászünnepélyen emlékbeszédben tisztelgett „nemzetünk legnagyobb és leghűbb fia" előtt.

8 1865-ben Kazinczy Gábort, 1869-ben Tompa Mihályt búcsúztatta emlékbeszéddel a Kisfaludy Társaság gyászülésein.

9 1870-ben Szemere Bertalan emlékét újította fel „Borsodvármegye tanácstermében a dicsőült honfi arczképének iinnepélyes leleplezése alkalmával". Beszédének végén hangzott el nevezetes felhívása, melynek eredményeként Szemere hamvait már 1871-ben az avasi díszsírhelyen helyezték végső nyugalomra: „e pillanatban, midőn szűlőmegyéje az ő emlékezetét ünnepli, ugy tetszik nekem, mintha sírjából hangzanék fel a szózat, melyet bujdosása idején, Messéne romjai közt járva, Naplójába jegyzett: 'bárhol éljek, nyugodni a haza földében szeretnék. Ott van a diósgyőri völgyben egy magas domb; ott vágytam pihenni az élet után!' Nem volna-e alkalomszerű, hogy e szózatot velem együtt önök is figyelemre méltassák?"

10 1877-ben Deák Ferenc arcképének miskolci felavatási ünnepélyén szónokolt.

11 1883-ban nácsának 1925 évi július hó 21-én tartott ülésén felvett jegyzőkönyvéből). Csengeyben tehát Lévayhoz hasonlóan - azt tisztelte a közönség, hogy szinte egyetlen élő reprezentánsa volt a magyar irodalom Arany-korának. Lásd: PORKOLÁB Tibor, „Az utolsó kuruc" (Csengey Gusztáv költőprofesszor miskolci kultuszáról), Szülőföldünk, 23-24 (1995), 20-21. 6 Lásd: Szépirodalmi Közlöny, 1857. nov. 18. 7 Kazinczy-emlény, Miskolc, 1860. 8 Széchenyi-gxjász Borsodvármegye szivében Miskolczon 1860. Áprilishóban, Miskolcz, 1860. y A Kisfaludy Társaság Évkönyve (új folyam), II. k. (1863/64-1864/65), 220-250; A Kisfaludy Társaság Évkönyve (új folyam), IV. k., (1867/68-1868/69), 669-687. 10 Szemere Bertalan emlékezete, Miskolcz, 1870, 7. 11 Deák Ferenc emlékezete, Miskolcz, 1877.