Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Porkoláb Tibor: Az írópanteon szertartásmestere (Lévay József és a laudációs műfaji hagyomány)

Ezt főként olyan Lévay-szövegek (elsősorban retorikai szempontú) elemzésén keresztül vélem megvalósíthatónak, amelyek dicsőítő ódaként és emlékbeszédként olvashatóak, azaz a laudációs műfaji hagyományt működtetésére tesznek kísérletet. * * * A Lévay-jelenséggel foglalkozó írások szinte kivétel nélkül kiemelik azt a példátlanul fontos szerepet, amelyet a pátriárkái kort megélt költő a magyar irodalom dicsőséges hagyományának jelképes átörökítésével a századvég és a századelő irodalmában betöltött. Ennek az állításnak az alátámasztására két nekrológot idézek - szándékosan olyan szerzőktől, akik meglehetősen távol állnak a Lévay-féle (irodalmi) ideáloktól: „Lévay József - írja például Hatvány Lajos -, aki ugyan nem volt termelő lángész, csak amiért túlélte kortársait, mégis mint a kornak tiszteletre méltó géniusza lélegzett közöttünk. O volt a kapocs, mely bennünket a magyar irodalom eleddig legpompásabb kivirágzásának örökre elmúlt éveihez kötött. [...] a magyar klasszikus irodalomtörténet egész emberi intimitása veszett ki Lévayval a mi világunkból. [...] személyében a köztünk élő Vörösmartyt, Petőfit és Aranyt temetjük".

2 Lévay Babits Mihály búcsúztatójában is a „daliás idők" rekvizítumaként válhat a tisztelet tárgyává: „Pátriárka ment el... Igazi Ember, a Nagyok barátja, Költő... s oly verseké, melyek lelkünk régi szobáját bútorozzák. [...] O még ismerte Petőfit és Aranyt [...] Ezért tűnik föl úgy, mintha vele e nagyjainkból is, megint, elhunyt volna valami".

3 Ezekben a szövegekben nem elsősorban az az érdekes, hogy az ún. irodalmi modernség tekintélyes képviselői milyen feltűnő tisztelettel szólnak a magyar irodalom „Nestoráról" (ez akár a kegyelet szokványos megnyilvánulásaként is értelmezhető lenne), hanem sokkal inkább az, hogy a demonstratív tisztelet nem Lévay vélt vagy valós irodalmi teljesítményére, hanem irodalomszociológiai státuszára alapozódik. Az a nagyhatású idea, miszerint az utókor az ősz bárd személyén keresztül (már-már misztikus) kapcsolatba léphet a magyar irodalom Ar any-kor aval, a legtöbb Lévayval kapcsolatos megnyilatkozásban megtalálható.

4 Petőfi, Tompa és Arany pálya2 HATVÁNY Lajos, Lévay József = H. L., Irodalmi tanulmányok, II, Bp. I960,101. 3 BABITS Mihály, Lévay, Nyugat, 1918. júl. 16., 163-164. 4 ,,És a mint itt egybegyűltünk, a tisztelet és szeretet kitörésének zaját mintha valamely, lelkünkre szálló áhítat csöndesítené le. Mintha közöttünk, a kik itt vagyunk, suhanva csöndben egymásután megjelennének azok is, akik 'egykor voltak', akik valamikor ugyanazzal a szeretettel szorították Lévay József jobbját, amellyel mi nyújtjuk feléje ma kezünket. [...] A te pályád, a te szellemed idézte őket közénk. Az ő világukat te kap-