Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)

Holopcev Péter-Szöllősi István: Palotából Palotába. Két üdülőtelep: Tátralomnic és Lillafüred történetének párhuzamai

legszükségesebb felszerelési tárgyakkal sem tudták ellátni. A kiosztás visszavonásig történt, így jogilag az bármikor visszakövetelhető volt. 70 Nem értett egyet ezzel az eljárással sem a Pénzügyminisztérium, sem az Állami Számvevőszék. Fegyelmi vizsgálatot követeltek annak kiderítésére, kinek az intézkedésére, milyen jóváhagyással történt min­dez. 1920 októberétől kezdődően közel három évig folyt a huzavona. Ekkor derült ki az is, hogy az ezüst evőkészletet az Országos Kaszinó­nak adták ki bérbe. A fürdőügyi osztály hivatalnokai próbálták ugyan csillapítani a kedélyeket, nem szabad erről a nagyközönségnek - és főleg a sajtónak - tudomást szereznie, hiszen a csehek nem csak az ingatlan, de az ingó vagyonra is igényt tartottak. Ha napvilágra kerülnek a tör­téntek még államközi probléma is lehet belőle. Megoldásként arra az egyességre jutottak, hogy a megállapított becsérték alapján - és az átvé­teli elismervény azon részére hivatkozva, hogy felszólításra visszaszol­gáltatja az átvett tárgyat - a kedvezményben részesültek vagy kifizetik a rájuk kirótt összeget, vagy harminc napon belül visszaszállítják a búto­rokat. Az evőeszköz továbbra is a kaszinó bérleményében maradt, míg ki nem jelölik végleges helyét. A minisztérium elképzelése szerint vagy Lillafüredre a fürdőtelepre, vagy Budafokra, a pincemesteri tanfolyamra adják ki. 71 Hová került végül az étkészlet? A készlet egy részét Lillafü­redre küldték az állami szállodába, a többi sorsáról már nem találtunk további adatot. A lomnici felszerelési tárgyakból az étkészlet mellett 157 darab a Lilla szállóba került. A még használható szőnyegekkel, függö­nyökkel, törülközőkkel és ágyneműkkel felújították a már erősen elha­nyagolt létesítményt. Természetesen ne feledjük a már korábban említett tényt, ezek a tárgyak már használt állapotban jutottak Lillafüredre. ... Palotába Rossz utak, drága vasút és bérkocsik, drága és kezdetleges szállodák, melyeknek drágaságát tetézik a súlyos idegenforgalmi adók. A turizmus lanyha kezelése, nehezen kezelhető útikalauzok és prospektusok, tolmá­csok hiánya, az idegenek minél teljesebb kifosztása - Wittich Andor, a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára szerint, ezek voltak a há­70 Az átvételi elismervény alapján: „Alulírott elismerem, hogy a tátralomnici kincstári tárgyakból az alábbiakat használatba átvettem. Egyben kijelentem, hogy azokat gon­dozni fogom és a vonatkozó felszólítástól 14 napon belül a Mezőgazdasági Múzeumba saját költségem visszaszállítom. Dátum. Aláírás." OLT K 178:1927-603. 71 OLT.K 178. 1923-9371.

Next

/
Oldalképek
Tartalom