Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)

Fazekas Csaba: Borsod vármegye állásfoglalásai a vegyes házasságok ügyében

2. Borsod vármegye felirata az uralkodóhoz, 1840. november 9. 39 A legfőbb valóságot nem azon egy 40 szertartással imádóknak párt­szellemi gyűlölése s ennek veszélyteljes szülöttjei, a vallásbeli türelmet­lenség és térítésbeli buzgólkodás, az érdemileg véve gyakran nem sokat jelentő szokásoknak és szertartásoknak, hitágazati fontosságra célzott emelése s a mindazokról többnyire földi mellékes nézetekből támasztott szenteskedő vitatkozások, a lelkiösméret és minden világi dolgok feletti uralkodásra törekedő büszke vágy - ezek a keresztény vallás s annak felséges alkotója által nemcsak nem tanított, hanem nyilván kárhoztatott tettek és indulatok - az ínségeknek és nyomorúságoknak, mely feneket­len örvényeiben sodrottak hajdan óta a miattuk százados sebekkel vér­zett s nyomasztó súlyuk alatt meg is jajdult emberiséget, elég bőven ta­núsítják azon irtózatos szenyvedések és jajok, melyeket az egymást vi­szonosan üldözött pártok által oly kíméletlenül fecsérlett emberi vérben s keserű könnyekben mártott tollal maga írt be a történetek évkönyvei­ben - az Idő. Egyedül az isteni örök bölcsességben és igazságban vetett bizoda­lom gátolja annak hívesét, hogy a vallásból és a vallás miatt támadott viszálkodások s ebből eredett üldözések eredményeik örökös átok s le nem mosható szenny gyanánt vágynak, a különben is sok viszontagsá­gokkal küszködő földi rövid élethez ragasztva, maga a tettlegi tapaszta­lás, mint eddig azt az állítást igazolni látszik el annyira, hogy itt vala­mely jótékony befolyását, amaz intésnek sem lehetne mindekkoráig ta­pasztalni, hogy tudniillik, „amik ártanak, tanítani is szoktak". Ugyanis többek között a 16. században kitört reformációnak zúgó szélvészei, a 30. évi háborúnak iszonyatosságai a hierarchia terjesztésé­ben remeklett jezsuitáknak - éppen a r. katolikus fejedelmek és országok sürgetéseikre - pápai hatalommal lett eltörlésük, 41 2. József császárnak setétséget oszlató, de a vallásnak fényt adó újító rendelkezései, 42 végre azon végveszéllyel fenyegetőző csapások, melyek a hierarchiát a francia forradalom kiütésekor és után megrázták, azon hierarchiát vajon taní­39 B.-A.-Z.m.Lt. IV.A. 501/e. 3638/1840. sz. (fogalmazvány) 40 „Azon egy" = értsd: ugyanazon. 41 Utalás a protestáns vallásszabadságért indult, majd az európai hegemóniáért folyó harmincéves háborúra (1618-1648), illetve a jezsuita rend XIV. Kelemen pápa által ­valóban elsősorban a felvilágosult nyugat-európai államok nyomására - 1773-ban tör­tént feloszlatására. 42 Az utalás vélhetően elsősorban II. József (1780-1790) 1781. évi türelmi rendeletére, számos szerzetesrendet feloszlató intézkedésére, illetve az egyházat az államnak alá­rendelő törekvéseit szolgáló rendeleteire vonatkozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom