Levéltári Évkönyv 9. (Miskolc, 1997)
Somorjai Lehel: Miskolc idegenforgalmi törekvései a két világháború között
léres vonatot terveznek Miskolcra, akkor azonnal postára kell adni ezekből a röplapokból 1-2000 darabot, amennyire számítanak s azt már a jelentkezés alkalmával adják át azonnal az utasnak. Ez esetben tehát az utasok már jó előre kidolgozott programmal jönnének és nem kapkodnának. Én nagyon sok filléres vonat érkezésénél kint voltam az állomáson s mondhatom, hogy egyetlen egy esetben sem voltam megelégedve sem a fogadtatással, sem a továbbiakkal. Nincs annak semmi értelme, hogy a fogadóbizottság percekig tartó üdvözlőbeszédet tartson. Az a vendég nem beszélgetni, hanem látni jött ide. A látáshoz pedig idő kell. Ha már most mi hosszú és rájuk nézve feltétlen unalmas beszédekkel traktáljuk őket, úgy reájuk nézve nagyon értékes perceket rabolunk el. Ismételten tapasztaltam azt, hogy a vonatból kijövő sok száz utas a pályaudvar előtt tanácstalanul állt meg, kérdezősködtek jobbra, balra, hogy merre kell menni Tapolcára, Lillafüredre stb. Voltunk ott egy páran akik útba igazítottuk őket, azonban ez mind kevés volt, mert mmdenkivel nem állhattunk szóba. Megint súlyos perceket, sőt negyedórákat vesztegettek el itt az utasok céltalan lődörgéssel, mert nem tudták, hogy hova és merre menjenek. Az elmondottak mind olyan közérdekű dolgok, hogy azokat feltétlenül keresztül kell vinni s le kell vonni a múlt év (már utaltunk a magán idegenforgalmi iroda elégtelen színvonalú munkájára 1932-ben S.L.) súlyos tapasztalatait. Gondoljunk mindig magunkra, hogy mi mit csinálnánk, ha megérkeznénk egy vadidegen városba teljesen tájékozatlanul. Még megemlítem azt is, hogy a röplap tartalmazhatná Miskolc főbb utcáit is egy kis vázlatban, hogy az eligazodás könnyebb legyen. Több életrevalóság, gyakorlatias utasítások kellenek ide nem pedig felesleges nagyzolás és hosszú üdvözlő beszéd. Jelen levelemet mindkét fenti címre elküldtem, részben az okulás, részben pedig a továbbiak sürgős elintézése végett. Tisztelettel: Egy miskolci, de nem az öregek közül." 36 Ez a bájos névtelen levél és más, Miskolc idegenforgalmi szolgáltatásával foglalkozó lakossági észrevételek, levelek bizonyítják a kor széles társadalmi érdeklődését a turizmus iránt. A filléres vonatok intézménye túlélte a másodi világháborút, egészen az 1950-es évekig bevett gyakorlat maradt, de természetesen elveiben és az alapelgondolásában már nem volt ugyanaz, mint a két világháború között. 36 B.-A.-Z. m. Lt. IV. B. 1917. 9/1933.
