Levéltári Évkönyv 9. (Miskolc, 1997)

Németh Györgyi: Iparosok hirdetései a Miskolci Értesítőben

fehér tímár, Patzauer Eduárd szobafestő, Baumgarten Manó kalap- és sapkaké­szítő, valamint a másik kocsi- és nyeregkészítő, Czirbes Imre említi, hogy ván­dorlása végéhez ért. Czirbes úgy lett önálló iparűző, hogy egy elhalt mester mű­helyét vette át. 75 Tanulását befejezve nyitotta meg üzletét az a négy tagú csoport is, amely kizárólag férjezetten nőkből állt. Valamennyien a szolgáltatóiparban dolgoztak. Színi Borbála csak művirágkészítéssel 76 , Fridman Száli művirágkészítéssel és fodrászattal foglalkozott 77 , ketten, Sztriberny Johanna és Moschcovitz Babette, divatkereskedésük mellett tartottak fönn fodrászatot, az utóbbi a csipketisztí­táshoz is értett. 78 Hármuknak, úgy látszik önálló üzlete volt, csak a művirágké­szítő dolgozott anyja lakásán. Fridman Bécsben, Sztriberny és Moschcovitz Pesten tanult. Új üzletet nyitott, de semmilyen egyéb okot nem említett hirdetésében Martin Antal cukrász 1848-ban. 79 Cserépégetéshez ketten szándékoztak fogni, azt azonban már nem tudjuk meg az újságból, hogy tervük valóra vált-e. 80 A második nagyobb egységet alkotó iparosok azért hirdettek, hogy új ké­szítményeiket vagy új szolgáltatásaikat ajánlják. Sokan, szám szerint tizennyolcan adtak hírt készítményeikről, s ahányan voltak, annyiféle termékről számoltak be. Ez alól a két asztalos, Fabó János és Csorba István jelentett kivételt, akik egyaránt kész koporsókat árultak, 81 meg a Flütsch testvérek, akik közösen hir­dettek. 82 Az asztalosokon kívül a szivattyú készítő Dvorszky János és a nyerges Frisnyák elégszik meg pusztán a közlésével, hogy mi kapható nála 83 , a többiek mindnyájan részletezik előállított termékeiket. Különösen figyelemre méltó a bádogos Littman Dávid kínálata, aki egyszerre készített gőzmosógépeket, „mellyek nem csak a drága fa megkímélését, hanem a fehér-neműek hó fehér­ségű mosásukat is eszközlik", „igen czélszerű szivatyús lámpákat mellyek a gyertya hijányát nem csak hogy tökéletesen kipótolják, hanem a konyhákbani pazérlását megkímélik", „valamint külömbféle gőzhatású szesz által főző kávéfőzőmaschinák"-at a sok egyéb termék mellett. 84 A mechanikus Elek József a gazdálkodáshoz gyártott cséplőgépet, kétféle szecskavágót, közülük az egyi­ket negyven, illetve negyvenkét késsel, mellyel „naponta ... három ember száz­ötven zsúp szalmát szetskának megvághat", „többféle szelelő, tisztáló rostákat, kissebb szerű borsajtókat, - szóval minden a műveltebb gazdasághoz szükséges 75 MÉ 1845. febr.25. 76 MÉ 1844. máj.21. 77 MÉ 1845. okt.14. 78 MÉ 1842. jún.7. 1843. nov.28. 79 MÉ 1848. júl.20. 80 MÉ 1843. aug.l. 1844. ápr.2. 81 MÉ1848. febr.17. jún.l. 82 MÉ1842. okt.31. 83 MÉ 1843. aug.l. nov.7. 84 MÉ 1847. febr.25. SZENDREI J. 1911. 628-629.

Next

/
Oldalképek
Tartalom