Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)

Fazekas Csaba: „Mi, Isten képét viselő szegények . . ." (Források a miskolci koldusok 18-19. századi történetéhez)

39. sz.) Kun Miklós, Miskolc főbírája például a koldulás eltörlését a polgárosodás legfőbb ismérvének nevezte.

26 Megjegyezzük azonban, hogy az önkéntes adakozási kedvnek, pontosabban az arra épülő szociálpolitikai rendszernek ekkor is kritikáját adja a tény, hogy a hatóságok Miskolc rászoruló szegényeinek számát 50-70 között, legfeljebb 100 főben határozták meg - ugyanannyiban, mint a 18. század végén. A jogosultak körét meglehetős szigorúsággal igyekeztek szorosra vonni, 1842-től a területileg illetékes tanácsnok közreműködésével. Lénárt Pál miskolci lakos ujjai megégtek, teljesen munkaképtelen lett, jogosultnak ítélték a „szociális segélyre". Ugyanakkor kérte a felvételét egy bizonyos Pap Dénes is a szegények közé, kérelmét azonban elutasították, mert bár dolgozni nem tudott, egészséges feleséggel „rendelkezett" s különben is - mondta a városi tanács - csak szűkös források állnak rendelkezésükre.

27 A szegénység megszüntetését célzó pénzalap azonban így is nehezen gyűlt, pedig ekkor merült fel egy szegény- illetve dologház építésének létesítése is. A lelkesedésnek ezúttal a szintén nagyon súlyos, 1846-47. évi éhínség vetett véget, mely - főleg felvidéki - nincstelenek tömegét zúdította magyarországi nagyvárosokra, Miskolcra különösen. (Ld. 38. sz.) Az éhezés elől a városba menekülők jobb esetben koldulással próbáltak segíteni magukon, ami a kortársakban a szegénypolitika alapjaiban történő reformját is felvetette, akkor is, ha az éhség elmultával még a régi eszközöket próbálták elővenni.

28 Forrásaink arra is adnak bizonyos válaszokat, hogy kikből lettek a 18-19. századi Magyarországon koldusok. Három nagyobb csoportot állapíthatunk meg: - Voltak tényleges rászorulók („valóságos szegények"), akik tőlük független okok, főleg tartós egészségkárosodás (vakság, megrokkanás) miatt váltak munkaképtelenekké, esetleg elvesztették a kereső családfőt, vagy természeti katasztrófa (elsősorban tűzvész) juttatta őket olyan állapotba, hogy kéregetniük kellett. A hatóságok és a magánszemélyek szociálpolitikai kezdeményezései és intézkedései értelemszerűen elsősorban őrájuk irányultak. - A koldusok népes táborát gyarapították a „korhelyek", vagyis azok munkaképes szegények, akik tudtak volna, de nem akartak dolgozni, hanem vándorló kéregetéssel és az ahhoz kapcsolódó általában lumpen életmóddal töltötték napjaikat. Ezek természetesen gyakran egészítették ki a képmutatással koldult bevételt lopással vagy egyéb bűncselekménnyel. Nem is lehettek kevesen, hiszen a kortársak a koldusügy rendezését elképzelhetetlennek tartották kemény rendőri intézkedések foganatosítása nélkül.

29 26 Í3.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 1501/j. 27 B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 1501/a. 1842. február 22. 266/1842., 1842. március 1. 306/1842. sz. 28 Ld. 40. sz. illetve: B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 501/e. 936/1846., 429/1847. sz.; 1501/a. 1848. február 1. 109. sz. stb. 29 Miskolcra ld. pl.: Kun Miklós, 1842. 44. p.