Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)

Tóth Péter: Borovszky Samu megyetörténete

elvált s a mindszenti főbíró 1720-ban a mellette levő hites utcabeli személyekkel levelet állít ki, melyet „utcánknak szokott pecsétivei" is megerősítenek. 28 Miskolc város 4 pecsétnyomója a jegyző őrizetére volt bízva s mikor ez hivatalából elbúcsúzott, átadta az irományokkal együtt utódjának. 29 Megvolt-e még ekkor a Szent István király mellképét koronás fővel ábrázoló régi pecsét, nem tudjuk. Ez volt a város legelső pecsétje; a másikon szintén Szent István volt egész alakjában, magyar öltözetben, fején korona, jobbjában királyi pálca, baljá­ban aranyalma. Az a pecsét, melyet a város a XVIII. században használt, ez utóbbiból romlott el; a tudatlan véső Szent István képét hajdúvá változtatta, bal kezébe három búzakalászt, jobbjába pedig szőlőfürtöt tett „sigillum oppidi Mis­kolcz" felirattal. Ezt a pecsétet a város 1687 óta használta. 30 Csak a legújabb idő­ben nyerte vissza a város Szent István királyt ábrázoló régi pecsétjét. A vármegyében lévő többi városok, mint Aszaló, Diósgyőr, Mező-Csát, Mező-Kövesd, Ónod, Szendrő és Sajó-Szentpéter, részint az előző század végén, részint ebben a században földesuraik hatalma alá kerülvén lemaradtak a fejlő­dés útjáról s fellendülésük a későbbi időknek lőn fenntartva. A sajószentpéte­riek, akik még Zsigmond király korában a Palócziaktól nyertek több rendbeli kiváltságokat, 1742-ben megbízták buzgó jegyzőjüket, Mádi Jánost, írja össze privilégiumaikat s magyar fordításban is iktassa be protokollumukba, mintegy emlékeztetőül a jövendő nemzedékeknek. „Azért valamikor új örökös földes­urakra szálland ez város, mindenkor az elöljárók illendő engedelemmel alkal­maztassák magukat, hogy azoknak úri jussa valamiben meg ne sértessék és így amely szabadságainak eddig megszűnés nélkül való kevés ususában megmara­dott a város, eképen azoknak tovább is kegyelmességek alatt megmaradhat." 31 Valóságos országos vásárok is csak Miskolcon tartattak. Itt évenként négyszer volt vásár, s addig nem volt szabad a vásárt megkezdeni, míg a városi magistratus harangszóval jelt nem adatott. Ezt mondották a vásár beharangozá­sának s régen a harangozok egy pint bort kaptak érte, mit azonban 1730-ban eltöröltek. 32 A vásárokat azon a téren tartották, ahol egykor, még a reformációt megelőző időben a boldogságos Szűz temploma állott, de már ennek e korban semmi nyoma sem maradt fenn. Mégis a miskolci plébános 1713-ban kifogást tett az ellen, hogy ezt a „szent helyet" a vásárosok profanizálják s felszólította a bírákat, hogy az ott lévő vásáros bódékat rontassák le. 33 Ez azonban csak akkor történt meg (1728-ban), mikor a minoriták erre a területre királyi adományt esz­közöltek s azt birtokukba vették. Sajó-Szentpéteren a földesúr tiszttartója 1736­ban a heti vásárokat, melyek eddig a város belső területén tartattak, a város kül­ső területére helyeztette ki, ami ellen az ottani nemesek tiltakoztak. 34 28 Jk. XIX. köt. 255. p. 29 Mjk. I. köt. 655. p. 30 Fényes Geográfiai szótára, III. köt. 102. p. 31 Sajószentpéteri jegyzőkönyv, 40. p. 32 Mjk. II. köt. 274. p. 33 Jk. XVII. köt. 125. p. 34 Jk. XXII. köt. 259. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom