Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)

Fazekas Csaba: „Mi, Isten képét viselő szegények . . ." (Források a miskolci koldusok 18-19. századi történetéhez)

Miskólcziak fogván kül helyekről bé hozni a' húst, illyetén károsodások mi­att a' vég pusztulást el nem kerülhetnék. Végre 3szor e i5 adják azon nehézségüket is, mi szerént a' Legények által be veendő pénzről a 1 Jótállás terhét magokra nem válalhatják, minthogy gyakran meg­esik, hogy önnön pénzöket is elkártyázzák 's harácsolják. Mi illeti már ezen ellenvetéseket az l ször nézve alkalmasint megnyugtattuk azzal, hogy az ár szabályrúl és ha ezen Tervet a' Tekintetes Vármegye kegyesen elfogadni méltóztatna, ezen tekintetben kelendő Határozások is hiteles aláírással részökre kiadatván, az­zal az alkudozás tekintetiben felhordandó okot eléggé megtzáfoIhatják. El­lenben a' 2 dik pontbeli azon előadásoknak helyes voltát lehetetlen volt meg nem es­mérnünk, hogy nyárban és ősszel midőn a' marha mindenütt inkább vágatik, ha a' Miskóczi mészárosok a' Limitált árnál fellyebb kéntelenítettnének mér­ni, a' szomszéd helyeken leg inkább pedig a 1 Veres Ráki és Csabai mészáro­sok sokkal óltsóbban mérvén a' húst, a' hasznot azok húznák, ezeknek nyíll­vánságos Károsítássokkal; mellynek eltávoztatására más módot nem is gon­dolunk annál, hogy ezen esetben minden innen származtatható további kö­vetkeztetés nélkül köz határozás által tiltódna meg, hogy ezen szomszéd helyeken sem lenne azon időben szabad a 1 húst limitált áron alól mérni. - Jól tudjuk mi 's illő tiszteletben is tartjuk a 1 Tekintetes Nemes Vármegyének azon elvét, miszerént az árulási szabadságot korlátozni nem hajlandó, sőt más Tekintetes Vármegyéknek, jelesül Nemes Vármegyének illyetén határo­zására való hivatkozás mellett is ahoz hajlani nem kívánt, de ezen boldogító ország szerte kívánatos Fel adatnak létesítés gátló akadály elhárítása kivétel gyanánt tűnik fel, mellyel önnön bőlts elvét a' Tekintetes Nemes Vármegye nem hogy meg sértené, sőt azt azon Törvény szerint: „exceptio firmát le­gem" 95 meg erősíti. Továbbá a' mi a' 3 dik nehézséget úgymint a 1 Legényekérti jótállást illeti, az leg kevesebb akadályul sem szolgál, mert ők tudván azt, hogy ezen Köz pénz súlyos bün­tetés nélkül meg nem tsonkítathatik, még inkább a' Gazdák pénzeket is sért­hetetlenebbül meg tartják. Mind ezeknél fogva Tekintetes Nemes Vármegye az elő terjesztett Tervet az Igazsághoz igen közelítőnek, az eránta fenn forgó nehézségeket elhárít­hatónak vélvén a' Tekintetes Vármegyének ajánlani bátorkodunk: melly mód éppen nem új, mert a' súlyos adón fellyül még Tollerantziával is terhelt Zsi­dóság illy módon nem tsak a' Szegényeik Ispotályok Vallásos Szertartási Személyzet 's egyébb Elöljárók fizetését is öszve gyűjtik, már pedig ezen nemzetbelieknek mind szemlélődési mind gyakorlati fogalmaikat senki sints a' ki a' tapasztalás ellen kétségbe hozhatná. Exceptio firmát legem = a törvény erősíti a szabályt

Next

/
Oldalképek
Tartalom