Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)

Ö. Kovács József: Társadalomtörténeti kérdések és források a 18. századi Miskolc példáján

dálkodó maradt, s fia, vagy rokona révén átörökítette a megszerzett gazdaságitársadalmi pozíciót. Ugyanígy a többiek a legtöbb szőlővel, borral, állattal rendelkezők sorának első 30 tagja közül kerültek ki. A helyi elit ebben az értelemben a következő személyekből állt ekkor: Ónodi Szabó István, Zabari János, Faragó János, Szentlászlai György, Festő Márton, Abádi István, Gébri György, Kun János. (Váczi András, aki 1711-ben bíró volt, nincs benne az adóösszeírásban.) Összefoglalásképpen, a szabálytól kissé eltérően, most még nem látom célszerűnek és lehetségesnek az elérhető helyi és országos publikációkban megtalálható, elszórt, vagy éppen rendszerezett adatsorok beépítését jelenlegi tanulmányunkba. Elsősorban azért nem, mert megítélésem szerint Miskolcon még sok alapkutatási feladat áll előttünk. Másrészt nem akartam csupán terjedelemnövelés céljából sorra idézni a miskolci 18. századi társadalommal foglalkozó írások hasznosítható megállapításait, amelyek eleve ösztönöztek a fenti munkálatok elvégzésére. Csupán adalékokat nyújtottam én is, mind módszertani, mind pedig tartalmi értelemben. Az azonban reményem szerint ezek után még bizonyosabbnak vehető, hogy a gazdaság- és társadalomtörténet mennyire elszakíthatatlan egymástól. Azt gondolom, hogy a táblázatokban olvasható, önmagukban látszólag érdektelen adatok (lásd pl. sertések száma) nevekhez, struktúrákhoz, és időhöz kötése által lassan képesek lehetünk életet lehelni történeti rekonstrukcióinkba. Számaink és arányaink segítségével is jobban láthatóvá tehetjük a társadalomképletet. Eszerint konkretizálhattuk jobban az agrárgazdaság meghatározó szerepét, ezért is volt fontos az állatszám gyakori idézése, noha közismerten Miskolc az előiparosodásban már ekkor is aktív szerepet vállalt. Talán azt is sikerült érzékeltetnünk, hogy a gazdasági helyzet mennyire egyenesarányúan határozta meg a városi elit, a döntéshozók körét. Más korszakokban is hasonló a helyzet, azonban ennek mértéke nagyobb lehetett a vizsgált időszakunkban, mint például a 19. században. Az elit ekkor nemesi joghoz volt kötve, bár a miskolci nemesek nagyrésze a. jobbágyi életmód szerint élhette le életét. Reményem szerint kutatási beszámolóm olykor túllépett a regisztrációs szmten, és az adatközlések, névsorok dokumentálása mellett bizonyos átrétegződési jellemzőket is sikerült rekonstruálni. Úgy látom, hogy egy ilyen típusú, névre és egyénre lebontott viszgálat eredményes lesz, ha elegendő időt és munkát fektetünk közösnek indult szellemi vállalkozásunkba.