Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Lénárt Béla: Pedagógusok és közművelődés Miskolcon (1868-1919)

Az új egylet - bár szakmai jellegét egy percig sem tagadták - elsősorban szórakozási, kötetlen együttléti lehetőségek megteremtését vette fel céljai közé. Mint az alapszabályban olvasható: .á.á.á„a tanítók, tanítónők, óvók, óvónők között tanulságos és mulatságos összejövetelek, estélyek, esetleges kirándulá­sok stb. útján a folyamatos összeköttetést megteremteni s ezáltal a testületi szellem, a kartársi szeretet és szoros összetartás érzelmét erősíteniá.á.á." 50 Ezen túlmenőleg még segélyezési elképzeléseket akartak megvalósítani. Ez a célkitűzés és profil sokkal jobban hasonlított a város többi egyletének cél­jához és jellegéhez, s könnyű szórakozási lehetőségeket ígért tagjai, valamint az érdeklődők számára. Magasabb tudományos, pedagógiai igények kielégítésére még ekkor ott volt a Miskolczi Tanügyi Kör, már jól funkcionált a Borsodmegyei Általános Tanító Egylet miskolci járásköre, s bontogatta szárnyait a városi közművelő­dési és múzeum egyesület. Az egylet iratanyaga nem maradt fenn, ez sajnálatos, mert a működés nem rekonstruálható oly részletességgel, mint a Tanügyi Kör esetében. Forrása­inkat, értesüléseinket így elsősorban a város sajtójából meríthetjük, mely sze­rencsére bő teret szentelt Miskolc közművelődésének bemutatására. Az otthon és segélyegylet (továbbiakban mEITOS) első vezetőségében Schlezinger Ármin izr. tanító (elnök), Szepesik János (jegyző), Csiky Béla (pénztáros), Gebe Endre ref. tanítók vállaltak vezető szerepet, Mózes Imre köz­ségi tanító a titkári tisztet vállalta. Neveikkel ekkor már a megyei tanítóegyleti munkában is sokszor találkozhatunk, a város tanítóinak élgárdájában tartoztak. Az egylet hamarosan felkeltette a város érdeklődő közönségének figyel­mét, már 1899-ben többször találkozhatunk a sajtóban működésük jeleivel. Január 3-án a Borsodmegyei Lapok arró tudósította olvasóit, hogy a miskolczi köztisztviselők „Jó barátok" asztaltársasága 7-én a Szeles utcai köz­ségi iskola nagytermében műkedvelő estélyt tart a tanítók otthona javáraá.á.á., hogy felsegélyezze azt az alapot, melyet a kulturális intézmények szolgálatá­ban álló derék tanítóink közelebb megalkottak s amelyet eme kezdetleges álla­potban támogatni nemes cselekedetnek vélá.á.á." olvasható a jan. 3-i cikkben. 51 Későbbi tudósításból megtudhatjuk, hogy az előadás nagy sikert aratott, sokan voltak, még más városokból is érkeztek látogatók. Schlezinger elnök me­legen köszönte meg a segítséget. 52 Az egylet ekkor már maga is készült első fellépésére. Március 11-re ter­vezték nagyszabású hangversenyüket. A műsor elolvasása után azonnal nyil­vánvalóvá válik, hogy az alapszabályban ígért szórakoztatási célokat jó szín­vonalú, igényes tartalommal akarták megvalósítani: 1. „Kertem alatt".á.á.átanítók kórusa, vez.: Lányi Ernő. B.-A.-Z. m. Lt. ÍV. B. 829 153/őrz. A miskolczi Elemi Iskolai tanítók Otthona és Segélyegylete Alapszabály. Borsodmegyei Lapok 1899. XVIII. évf. jan. 31. sz. Műkedvelő estély. • Uo. 1899.1.10., 3. sz. Hangverseny és műkedvelő estély.

Next

/
Oldalképek
Tartalom