Borsod-Abaúj-Zemplén Levéltári Évkönyve 6. (Miskolc, 1990)
STUDIA HISTORICA - KOVÁTS Dénesné: Zemplén vármegye az 1905. évi nemzeti ellenállásban
hatóság rendes havi ülését is, de ezt egyszerűen nem vették tudomásul. A hangulat olyan forró volt, hogy Dókus Gyulánál állandóan jelen volt dr. Szirmay István tiszti főügyész, várva 3 8 a karhatalom bevonulását az alispáni hivatalba. Január 19-én Sátoraljaújhelybe vezényeltek 40 csendőrt a kassai csendőrkerületi parancsnokságról. Délután fél háromkor érkeztek meg a városba, aminek a híre hamar elterjedt és óriási tömeg verődött össze a vármegyeháza előtt. A csendőrök beérkezve a megyeházára feltűzték fegyvereikre a szuronyt, ellepték a kapualjat és áz összes folyosót. Thuránszky László, Zemplén vármegye főjegyzőjének hivatalában megjelent a főispán küldötte egy határozattal. A küldöncöt a tömeg kidobta, de néhány perc múlva két csendőr az írást felszegezte a főjegyzői hivatal ajtajára. A határozat a következőket tartalmazta: "F.év január 12-én kelt 21. főisp. számú rendeletemben az iránt hívtam fel Tekintetes Főjegyző Urat, hogy Dókus Gyula vármegyei felfüggesztett alispán úrtól az alispáni hivatalos iratokat és pecsétet vegye át, s az alispáni teendőket lássa el... Figyelmeztetem, hogy ha ezekre vonatkozó eljárásáról hozzám f.év január 14-ig jelentést nem tenne, magatartását annak lennék kénytelen tekinteni, mint ha Tekintetes Főjegyző Ur rendeletem végrehajtását és nekem az engedelmességet megtagadta volna. Felhívásomra válasz nem érkezvén az 1886. évi XXI.t.c. 65.§nak gyakorlására az 5727/905 M.E. számú kormányrendelettel nyert kivételes felhatalmazás alapján T. Főjegyző Urat hivatalából ezennel elmozdítom és a vármegyei főjegyzői állásra Kispál Sándor urat t.b. főjegyzőt véglegesen helyettesítem, és felhívom, hogy a főjegyzői hivatalt és iratokat nevezettnek haladéktala» 39 nul adja át. Sátoraljaújhely, 1906. január 18." Rövid idő múlva hat csendőr kíséretében megjelent a főjegyzői hivatalban Kispál Sándor, de a bizottsági tagok szitkait hallva, harciasságát látva, jobbnak látta elmenekülni a csendőrszuronyok védelme alatt. Ezután Lukovics Gyula csendőrfőhadnagy érkezett meg és közölte Thuránszky Lászlóval, hogy parancsa van elmozdítására. A főjegyző szavakban elítélte a törvénytelen eljárást, de a karhatalomnak nem tudott ellenszegülni. A