Borsod-Abaúj-Zemplén Levéltári Évkönyve 6. (Miskolc, 1990)
MONUMENTA HISTORICA - BLASKOVICS József: Az „orta Madzsar" (Orta Macar) és Erdély történetére vonatkozó török okiratok I. Rákóczi György fejedelem korából
Erdély 1595 után már nem fizette a török adóját. Később I. Ahmed szultán (1603-1617) azzal az indoklással, hogy az ország háborús károkat szenvedett, tíz évre elengedte az adót. Tíz év eltelte után az adó összegét 10 ezer aranyra szállította le és az ajándékok adását is megszüntette. A vallásszabadság és a régi alkotmányos jogok védelmére először Bocskai Istán (1557-1606) erdélyi főnemes fogott fegyvert. Felkelésének óriási visszhangja lett, egész Erdély és a felsőmagyarországi vármegyék csatlakoztak hozzá. A rendek 1605. áp21 rilis 20-án "Erdély és Magyarország fejedelmévé választoták. Bocskai török csapatok segítségét is megszerezte és nagy katonai sikereket ért el a Habsburgok ellen. 4 Porta jóakaratát is elnyerte olyannyira, hogy a szultán novemberben ahdnámét küldött neki, melyben az erdélyi adót további tíz évre elenged22 te, sőt a királyi hatalom jelvényeit: királyi koronát, jogart, zászlót és drágakövekkel ékesített kardot küldött neki. Lala Mehmed nagyvezír adta át a felségjelvényeket Bocskainak Rákos . , 23 mezejen. Végül is Bocskai 1606. július 4-én békét kötött a császárral Bécsben, melynek értelmében a császár elismerte a protes24 tánsok vallásszabadságát és átengedte Bocskainak Bereg , Ugo2 5 2 6 27 csa és Szatmár vármegyéket. Ugyancsak hozzárendelte Mára2 8 maros vármegyét , mely azonban már régóta Erdélyhez tartozott. Bocskai 1606 végén meghalt. ETdély és a Habsburg birodalom között az ellentét ismét kiéleződött. A háború 1619-ben tört 29 ki, amikor Bethlen Gábor elfoglalta egész Felső-Magyarországot egészen Pozsonyig. A háború a nikolsburgi békekötéssel ért véget 1621. december 31-én, melynek értelmében Bethlen uralma alá került Tokaj, Munkács, Ecsed és hét felsőtiszai vármegye: Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod és Abaúj. 31 Az egész terület fővárosa hagyományosan Kassa lett. 1630-ban I. Rákóczi Györgyöt választották meg Erdély fejedelmévé. Nagy kiterjedésű birtokai éppen a felső-tiszai vármegyékben feküdtek, melyeket Bethlen halála után (1629) is3 2 mét visszacsatoltak a Habsburg királyi Magyarországhoz. Meg-