Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
MONUMENTA HISTORICA - Vörös Károly: Egy gömöri nemzetőr két hete 1848 decemberében (Alexy Lajos naplója)
cel előfogatot kerestem. Azonban haszontalanul. Nem volt ember, kinek mersze lett volna drága pénzért is a falut elhagyni. Mindamellett keresésünknek volt jutalma. Mert az utcán egy fiatal (25 éves) csinos úri nőt találva, ez, bár előfogattal nem szolgálhatott, irántunk szivességet nyilvánítva szobájába hivott, s bennünket tejjel megvendégelt. E nő mellett, ki itten jelenleg özvegyi sorsban kedves kis gyermekével él, várva a hold feljöttét, 5-től majdnem 7-ig muletánk. Társam magányosan üldögélt, én pedig a nővel, a pamlagon ülve és hallgatva mondhatni bájos hangjait, kedves beszélgetéssel töltém időmet. Neve a nőnek Braun Mária, születéshelye Kassa. Végre a hold feljött, és mi - mindamellett, hogy a nőtől éjszakára is marás ztaltatánk, - mit társam rosszra is magyarázott - elhagytuk e kedves helyet és odébb folytattuk utunkat, mely felső és alsó Hután keresztül, ez u- tóbb emlitett helytől eperjesiekkel, különösen Sumrak Ernsttel együtt ÍO órára Miskére vezetett. Itt beléptünk egy házba, s nem kis meglepetésünkre, valamint előbbkelő szives emberekre - urasági tisztre -, úgy jó ágyra is találtunk. Ez volt az ez évi 11-ik December; valamint honomra, úgy egyéniségemre is emlékezetes nap. December 12-én, kedden: Vendégszerető házigazdánknál - kinek neve Dühön Sándor - ipája körében jól megreggelizvén, ismét hátunkra vettük borjúnkat, kezünkbe pedig puskánkat s mivel előfogatot itt sem kaphattunk, gyalog odébb ballagánk. Utunk a nagy ködben Nádosdon keresztül Alsóké- kedre - hol ebédelénk - innét pedig az előttem örökké emlékezetes kékedi fürdőbe vitt, azon helyre, hol én eddigi ifjúságom legszebb, legboldogitóbb, mindamellett, a nem viszonozhatott szerelmemnél fogva, nem a legkielégitőbb napjait élém. A kutnál vagy 5 pohár vizet megíván, társamtól elválva, az erdőbe ballagtam, melyikben a bus szerelmes oly mindennapos volt. Valómat egy különös érzet hatotta át, sejtelme annak, mily mennyeileg boldognak érezém akkor magam, bár ártatlan és tiszta szerelmemet elveim - és tartózkodásomnál fogva csak magamba rejtém el. - Boldog valék akkoron, bár egészen mégsem érzém magamat annak] - Azóta nem is élvezem a valódi szerelem hatalmát annyira, mint akkor, - ha volt is pillanat, rövid idő, de a maga boldogitó teljében azóta az keblemben nem élt. Bizonyltja azt maga ezen körülmény, hogy azóta mily sok eránt volt vonzódásom, s mindnyája eránt mily csekély ideig tartott az. Holnapok múltak s ismét a higgadt ösmerős valék. És mit szóljak éltem jelen napjairól? Egy száraz rideg próza az, rr iy 742
