Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)

MONUMENTA HISTORICA - Bándi Zsuzsa: Északkelet-magyarországi pálos kolostorok oklevelei (regeszták)

kifizették, ezért joguk van a teljes összeget a végrehajtás során átvenni. Az oklevél hátoldalán kerek bírói pecsét nyoma és caput sigilli nyoma. MOL, DL 20487 (AP Gönc f.3 n.5) 62. 1507. november 9. (ill.a. Martini ep.), Buda Perényi Imre nádor tanúsítja, hogy Felnemethy-i Pál a Gewncz mezőváros közelében levő Szent Katalin kolostor szerzetese a maga és a kolostor perjele, Benedek és konventje nevében egyfelől, Alsokeked-i Péter nemes másfelől tanúsítják, hogy az Alsokeked-i Péter és András bevallása alap­ján a kolostor birtokába került, az Abaúj megyei Alsokeked birtokon fekvő Theplycze, más néven Melegwyz folyón levő malom, a malom töltései mel­lett levő rét és egy Gál Péter lakta puszta jobbágytelek birtokába történt beiktatáskor Alsokeked-i Péter ellentmondott. (A jobbágytelek csak Alsoke­ked-i András bevallásából illette meg a kolostort.) Végül a felek döntőbírók közbenjárásával olyan egyezséget kötöttek, hogy a pert beszüntették, a pe­res iratokat érvénytelenítették, Alsokeked-i Péter visszavonta tiltakozását, megerősítette a pálosokat a malom, a rét és a jobbágytelek békés birtoká­ban. Ha az idők során Alsokeked-i Péter vagy örökösei a pálosokat a malom, a rét és a jobbágytelek birtokában zaklatnák, akkor az egyezséget elfogadó felet a másik féllel szemben a fassiót tartalmazó oklevél szerint marasztalják el. Papíron, az oklevél szövege alá nyomott papírfelzetes pecséttel. MÓL, DL 21780 (AP Gönc f.3 n.8) 63. 1507. december 3. ( 8.d. termini prenot.ati) A jász ói konvent tanúsítja, hogy a Gewncz mezőváros közelében levő Szent Katalin pálos kolostor mint felperes részére II. Ulászló király által novem­ber 2-án Budán kibocsátott, Keked-i Vitályos alperes ellen szóló Ítéleti evél értelmében Borswa-i Imrével, a királyi kúriából kiküldött királyi emberrel Gergely pap konventtagot küldték ki, akik végül is visszatérve azt jelen­tették, hogy Szent Katalin ünnepe utáni pénteken (nov. 26.) Alsokeked birtokon Alsokeked-i Péter, György, Keked-i Zsigmond nemesek, Boda Pál, Paloczy Antal jobbágya, Myczak Barnabás, Zempsey Mátyás jobbágya, Pether Márton, Perényi Gábor Panyok-i jobbágya, Kezek Benedek, Zom- bor-i Ormos László Wywar-i jobbágya mint szomszédok és határosok je­lenlétben bevezették a pálosokat, s végül a ÍOO arany forint tekintetében, amelyben Vitályost a pálosokkal szemben elmarasztalták, bizonyos egyez­séget kötöttek. Hártyán, sötétkék-fehér zsinóron függőpecséttel. MÓL, DL 21781 (AP Gönc f,3 n.6) 606

Next

/
Oldalképek
Tartalom