Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA ARCHIVISTICA - Bánhidi Andrásnál Könyvkötő és restauráló műhely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltárban
anyag. Ennek restaurálását az Országos Levéltár, a Fővárosi Levéltár saját, hasonló jellegű munkái mellett elvégezni sem jelenleg, sem a belátható jövőben nem tudja. így azt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltárnak saját műhelyében kell megoldania. Ez a nagyon súlyos feladat áll előttünk, ennek ismeretében tervezzük a műhely jövőjét. XXX A kézirat elkészülte óta a levéltár új épületbe költözött. Az ismertetőben említett gépek közül ma már a legtöbb üzemel. A mellékelt fényképek az új műhely berendezéséről készültek.
/