Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - Kubinyi András: A középkori Magyarország középkeleti része városfejlődésének kérdéséhez
na a ház gazdája. Nem vonjuk kétségbe ennek a lehetőségét, az előkerült többi leletanyag azonban más értelmezést is megenged. Előkerült pl. ekecso- roszlya, akasztókampóban végződő kovácsoltvas lánc, halászszigony, szegek, szekerce, lópatkó.^0 Ennek alapján részben, vagy egészben mezőgazdasági foglalkozást is feltételezhetünk, mégpedig - esetleg időszaki - halászattal bővítve. A legvalószínűbb tehát, hogy a ház egykori gazdája vagy földműveléssel is foglalkozó gabonakereskedő, vagy gabonakereskedelemmel is foglalkozó földműves volt. Minden esetre a földmívelést nem zárhatjuk ki a ráckevei polgárok megélhetési forrásai közül. A településre azonban elsősorban a kereskedelem volt a jellemző. A már fent idézett kereskedelmi kiváltságokon túlmenően a fennmaradt középkori okleveles adatok már viszonylag korán a kereskedelemre utalnak. 1464-ben egy Kevi mezővárosbeli rác valamiféle árúkat szál- ✓ - 369 lított Budára, amelyeket a városi mérlegen mértek le. Az 1476-os nagyváradi vámperben Ráckeve az ország legjelentősebb kereskedő szabad királyi városai mellett vett részt, együtt Budával, Pesttel, Székesfehérvárral, Kassá370 ved, Pozsonnyal, Eperjessel, Bártfával, Lőcsével és az erdélyi városokkal. Nagyvárad az Erdély felé vezető utak nagy vásárvárosa volt, az adat tehát az Erdély irányában való kereskedelmet igazolja. 1481-ben a Váradtól nem messze fekvő Bölcs vámhely birtokosa egy konkrét viszály után megfogadta a ráckevei bírónak, hogy nem szed a keviektől vámot, kivéve ha idegenek , , 371 aruit szállítanak szekereiken. Ugyanebben az évben újabb és immár konkrét adatunk van a keviek erdélyi kereskedelmére. Ekkor ugyanis Kolozsvárott egy görögnek nevezett Miklós nevű tergovistyei (Havasalföld) és egy szebeni kereskedő egy másik szegedi kereskedő ügyéről beszélt egy Keresztes nevű kévéi ráccal. A beszélgetésből kiderült, hogy - a különben nürnbergi eredetű - Haller budai kereskedő Keresztest küldte a szebenihez. A ráckevei Keresztes tehát valamilyen formában függött a budaitól. A tergovistyei üzletfél léte azonban nagyon tanulságos, az is orthodox vallású volt, mint a kévéi. 1482-14Æ3-ban a keveiek egészen más irányban voltak érdekelve. Az ország délnyugati határán fekvő Muraszombat vámjának tulajdonosával, Szécsi Miklóssal pereskedtek. A vámtételekből kiderül, hogy a keveiek teljesen vagy félig megrakott ("bálázott") szekerekkel, valamint lovakkal, ök373 rökkel és juhokkal fordultak meg a muraszombati vámhelyen. Ez pedig , 374 azt jelenti, hogy posztot hoztak be, és állatokat hajtottak ki az országból. Ezek, és a keveiek privilégiumai egyaránt azt igazolják, hogy Ráckeve szinte nyomban alapítása után be tudott jutni az ország legjelentősebb kereskedő városai közé. Kereskedelme magasabb színvonalú volt, mint az átlag mezővárosi, hiszen polgárai szinte az egész ország területén, sőt azon túl is kereskedtek. Nyilván megmaradt a Dalkán északi részével való összekölte53 372