Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - Viga Gyula: Történeti-néprajzi adatok a Keleti-Bükk falvainak erdőléséhez
erdészettől - a telepes falvak, ill, erdészeti munkások által - olcsón megváltott fa viszonteladásra került. A cserépfalusiak jeles famunkája pl. nem utolsó sorban a répáshutaiak fáján alapult.) 1765-ben pl. évi 44 Ft-ért veszik bérbe a diósgyőri pálosokhoz tartozó szegény emberek " ... száraz tűzi fának háton, és G-yalogs szánkán magok szükségletre való"_ gyűjtését.1 ' Az erdőbe vezető utak mentén - már a XIX. század elején is - cédulaházak álltak, ahol a szekérrel történő behajtáskor cédulát, bárcát kellett váltani. Pl. 18 1817-ben egy szekér száraz fa megváltási ára 2 Ft 12 kr. volt. 1870-ben - az adatsor a szállítás módjairól is tájékoztat - a gallyfa ára egy 2 foga- tos szekérrel 1,60 Ft, egy talyigával 80 kr., egy kézi szánnal 40 kr., egy háttal pedig 8 kr.1^ Bár az erdőőrök éberek és szigorúak voltak, s a hetivásárok előtt kü20 lön őrjáratokat írtak elő számukra, mégis napirenden voltak a falopások. Számos irat tanúskodik az erdei lopásokról, kártételekről, de ezek azt is tükrözik, hogy az erdővidéken a szegény ember számára teljesen megszokott, szinte napi "feladat" volt a kényszerű falopás, a tüzelő és a szerszámfa megszerzése. Recens adatok alapján úgy tűnik, hogy sajátos hallgatólagos "együttműködés" alakult ki az erdőőrökkel, a hivatal képviselőivel, már csak'azért is, mert "a feladatát túlzottan komolyan vevő erdőőrt könnyen baj érhette munkája közben ... Azt kell tehát gondolnunk, hogy a nagyszámú kártérítési per még nagyobb számú ki nem derített, ill. elhallgatott ügyet takar, így aztán érthető, hogy szinte soha nem fordul elő az erdőőrök jelentéseiben olyan eset, hogy valakit egy hátra való tűzifával megfogtak volna, hanem az a gyakori, amikor tetemes famennyiségről van szó. Pl. 1869-ben az erdőhivatal 23 db szekérkereket koboztatott el egy alsóhámori kerékgyártó21 tói, mert azokat lopott fából készítette. 1870-ben nagyobb mennyiségű omlásfát loptak el a visnyói határ Zsérc-Nagydél erdérészéből. Az erdőkerülő a szekérnyomokat követve jutott el a répáshutai mészégetők "tűzben levő 22 kemencéjéhez". Bár - mint' jeleztem - a koronauradalmi erdők elsődleges haszna a tüzi- 23 fa volt, a Bükk fáját sok egyéb módon is hasznosították. A XIX. század második feléből már több kimutatás áll rendelkezésünkre, amelyek tételesen sorolják fel az egyes famunkákat, a készítmények árát, illetve azokat a munkabéreket, amelyek az egyes termékek elkészítéséért kifizethetők. Úgy tűnik, hogy a Bükk falvainak népe az erdészet számára is nagy mennyiségű faárút gyártott, s a fatermékekkel való közvetlen termékcsere csupán az egyik módja volt az ezirányú tevékenységeknek. Vagyis az Alfölddel való termékcsere vizsgálata során nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a közvetlen cserére való termelés csupán egyik lehetősége volt a jövedelemszerzésnek, s az uradalom és a fakereskedők ugyancsak lényeges szerepet 344
