Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)
STUDIA HISTORICA - H. Halász Anna: A Zempléni Kaszinó könyvtára (l831-1850)
1035-1836-ban: Sztarikó László (megyei allevéltárnok majd fölevéltárnok volt) 103 7-1838-ban: Dobos János 1039-ben: Horváth János 1840-1046-ban: Dalázsházy József 1847- ben: Sztankó László 1848- 1849-ben: Lakner Antal 1850-ben: G-öcze Tamás A Rendszabás csak helybeni olvasást engedélyezett: "a* Casinó szobájiból Újságot, Könyvet vagy akár mit is, a' mi az Egyetem (t. i. közösség) sajátja, még csak költsönzésképpen is kivinni senkinek és semmi szin alatt nem lesz szabad." Másutt is voltak olyan kaszinók, amelyekben a tagok csak helyben olvashattak, Máyer István 1840-ben ezt kifogásolta. Azt, hogy sok kaszinónak nincs külön olvasó szobája és így pipafüstben, kártya és bilLiárd csattogása közben nem lehet nyugodtan olvasni, a könyvekben elmélyülni. Sok olvasni vágyónak elmegy a kedve és a beszélgetőkhöz, játszókhoz csatlakozik. Később a folyóiratokat, újságokat helyben, a könyveket kikölcsönözve, otthon is olvashatták. így olvasmányhoz jutottak a nők és a kaszinótagok olvasni tudó családtagjai is. Ez azért jelentős, mert a kaszinónak nő tagjai nem voltak, otthon egy könyvet többen elolvashattak, megbeszélhették, baráti körben akár tovább is adhatták elolvasásra. Az olvasási igény mutatkozott meg a hirlapi beszámolókban, és annak az örömnek a hangja, hogy jó dolog a könyvkölcsönzés: "A Casinó költségein megszervezett munkák ’s folyóiratok nem csak az erre szánt helyen ’s teremben olvashatók, hanem az illető tagok távolabb lakhelyeire is költsönözhetők, hol azután ezek családja *s ba25 rátái is részesülhetnek az olvasás szív’ - ’s elmeképző örömeiben ..." A könyvtárnokok nem mindig látták el feladatukat pontosan, lelkiismeretesen. A nyilvántartásokat nem vezették, a kiadott könyveket nem vették be, nem követelték vissza kellő szigorral. Az elveszett jó könyveket pedig vagy nehezen, vagy egyáltalán nem tudták pótolni. Különösen G-öcze Tamásra vannak panaszok, aki nem szivesen adott és vett be könyveket; azt csak "az almáriom polcain porositja" - panaszolták. Több megyei és városi kaszinóban a könyvtáros pénzt is szedett a kölcsönzött könyvekért. Ez a mai beiratkozási díjnak felelt meg, bár a tagdíj befizetésével a tag a könyvtár használatát is elnyerte. Az is lehet, hogy ez biztosíték volt a visszahozásra, ebből fedezték a könyvkötéseket, új beszerzésekre is felhasználták az így begyült pénzeket. Zemplénben nincs adat arra, hogy pénzt kértek volna az olvasóktól. A 279
