Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Lehoczky Alfréd: A forradalmi munkásmozgalommal szemben álló ideológiai és politikai törekvések a századfordulón Borsod megyében
ségességére. Bizony Ákos a gyűlés végén — Landler beszédére utalva — fontosnak vélte megjegyezni, hogy „a forradalom alatt csak a lelkek forradalma értendő”, s ez a „lelki forrongás buzdítsa a közönséget a mostani, törvénytelen állapotok elleni harcban is a vezérekhez való ragaszkodásra.”52 A függetlenségi pártban Borsod megyében nem megy végbe balratolódás, a az országos áramlatoktól függetlenül szilárd egységet mutat, összetartó ereje Bizony Ákos, aki 1912-ben sajnálkozását fejezi ki, hogy a párt négy részre szakadt, és hangsúlyozza a miskolci párt szilárd egységét.53 Bár ez az egység 1913-ban megbomlik, de inkább jobb felé. Bottlik István mezőkeresztesi képviselő, a Függetlenségi Párt régi és szilárd tagja, 1913 szeptemberében átlépett az Andrássy-féle Alkotmány-pártba.54 A tízes évek elején — a közjogi harcok eredménytelensége és kilátástalansága hatásaként is — a különböző területeken tevékenykedő közéleti személyiségek között egy sajátos szociális gondolkodásmód és törekvés bontakozott ki. Eltérő politikai (közjogi) alapon állva a konkrét fejlődést sok közös vonással közelítik meg, s ebben határozottan kimutatható a szocializmus elismerésének különböző mértékű befolyása. Az időszakban a szocializmus már nem elsősorban üldözött eszmerendszer, hanem divat, ismerni, hivatkozni rá — szinte sikknek számított. Nem elszigetelt borsodi jelenség, hogy a tízes évek elején a város vezető rétegének egy jelentős része kiábrándulva a közjogi harc két pártjából, alternatívaként elfogadja a „szocializmus gondolatának létjogosultságát”, s Borsodra is jellemző, hogy e folyamat a „revizionizmus jelszavainak kisajátítása” útján megy végbe.5 5 A vélemények palettája természetesen igen sokszínű — a liberális szabadelvű, a közjogi ellenzék és liberális demokratákon keresztül a polgári radikális álláspontig. Miskolc város Törvényhatósági Bizottsága — a kormánypártok egyesítése tárgyában megszavazott feliratában — már 1909-ben leszögezi, hogy a 67-es és 48-as címke már nem érvényes, eljött az idő, hogy „a nemzeti törekvések az adott viszonyok között elérhetőkkel összhangba hozatván új program állapíttassák meg, és „a nemzet mezőin öntudatosan fejlesztessék”.56 Vadnay Tibor — vármegyei főjegyző — kifejti, hogy a közösséget nem a parlamenti taktika érdekli, hanem „a hozzá közelebb álló, mindennapi létérdekében érdeklő problémák, az üzletpangás, a keresethiány, a munkanélküliség, a vagyoni aránytalanságok, a társadalmi igazságtalanságok. Ezek orvoslását várja lelkendezve, ezek megoldását követeli, ezekben szívódik fel minden érdeklődése”.5 7 Dévényi Miklós ugyancsak kimondja: „Az utolsó 8—10 év politikája azt a meggyőződést érlelte meg ..., hogy semmi értelme sincs a 67-es és 48-as jelszavak alatt folytatott politikának, itt gyökeres átalakuláson kell keresztül menni a magyar közéletnek . . .”s 8 Miskolc szellemi életére jelentős befolyást gyakorolt a tízes évek elején a Társadalomtudományi Társaság, melynek miskolci fiókja 1910. december 18-án alakult meg. Vezetésében és tagjai között ott találjuk Miskolc szellemi életének javát. A Társaság miskolci fiókjának elnöke dr. Nagy Ferenc városi főjegyző, majd polgármester.59 Tagjai között — alapvető politikai beállítottságukat tekintve — rendkívül eltérő személyiségeket találunk, közös vonásuk mégis az, hogy új irányba keresik a társadalmi és politikai feszültségek feloldásának módját.60 A Társulat előadásain egy-egy alkalommal 3—400 főnyi közönség is megjelent, s egy-egy fővárosi előadó szereplése Miskolc fontos eseményének számított. A Huszadik Század joggal jegyezte meg, hogy vidéken „mindjobban fokozódó érdeklődés mutatkozik a társadalomtudományi kérdések iránt.” Az 1913. évi programot alapul véve ezen nem is csodálkozhatunk.61 A polgári radikálisoknak fontos szerepe volt a tudományos ismeretterjesztésben. E tevékenység a szociáldemokrata párttal történt megállapodás alapján folyt. Annak 212
