Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Hőgye István: Hegyaljai vásárok, piacok, 1711-1849
nyosok, csipkések 6 xr. Egy rakott szekér 9 xr. zajdás 4 1/2 xr. Csizmadia láda, ha nemtelen 6 xr, ha nemes 3 xr. Dohányos szekértől akár mennyi mázsa légyen rajta 6 xr. Lisztes, karós, hordós szekértől 6 xr. Egy hordó peretztől 3 xr. puttón peretztől 1 xr. Szalonnás táblától 6 xr. Mester Emberek 6 xr.”s 1 Az 1606. évi tarcali és 1610. évi tokaji törvénykönyvek természetbeni vámokról is szólnak, itt, de feltehetően máshol is: „ . .. szekeres gyümölcsös két pénz ára gyümölcsöt, . . . posztó metzőtől egy kaptzanak való kaszniczer posztót, . . . fazekas egy fazekat, szappanos 6 dénár ára szappant, sós szekér 1 kősót. . . mézet, vajat olajt, fontra való thurot akármit melliet Iccével és fontval szoktanak mérni, ha tiz fontigh avagy Iccéig leszen, ha Iccével méri egy meszszelt, ha fontval fél fontval. . .”52 Újhelyben egy fazekastól 8 pénz ára korsót, szappanostól 8 pénz ára szappant, kásás szekértől 8 pénz ára kását, sóárulótól 1 kősót, sajtot árulótól 10 sajt után 1 sajtot kértek vásárvám címén.5 3 Amíg a „nemtelenek” a fenti helypénzeket kötelesek voltak megfizetni, addig a nemesek megfizettetésére nem voltak egységes meghatározások. Sátoraljaújhely vásáraiban a nemeseknek semmiféle vámot, pénzt fizetni nem kellett, de nemességüket igazolni kötelességük volt.54 Borsod megye nemes mesterei arról panaszkodtak, hogy a hegyaljai országos vásárokon hiába mutattak nemesi bizonyítványt, mégis . . . ,,A’ Vásári Tariffa szabad akarat szerint fel emeltetett, ’s a’ Nemes Személyektől is az arűló helyért fél bér vagy is azon censusnak fele mellyet azért a’ Nemtelen Személyek fizetni szoktak meg vétetik.”55 Csicseri Ormos Imre a szabolcsi Litke földesura is azt panaszolja a vármegyénél, „hogy bár emberei felmutatták az utazó levelet, amely azt bizonyította, hogy nemes ember marháit hajtják a bodrogkereszturi Szt. Bertalan napi vásárra mégis megvették rajtuk a vámot”56 A kifizetett helypénz után a vásározók helyet foglalhattak maguknak. Az egy-egy iparág képviselőinek a vásárokban sorrendje volt, csoportokban helyezkedtek el, főiielyre mindig a város iparosai kerültek. A helyfoglalás rangot is jelölt. Egy mester csak egy helyet egy sátort állíthatott fel, ha többet akart csak a sor végére vihette második „állását”. így a vásárok sátor-utcákból, ládákon áruló, vagy áruikat gyékényre, földre kirakott árusokból és a sorok között válogató, szemlélő, vásárolni szándékozó vevőkből állt. A helykijelölésnél, helyfoglalásnál sokszor viták, nagy veszekedések történtek. A szekerek elállták a bejárati utakat, a vásártér környékét, ezért utasítják szigorúan a vásárbírót és a piacbérlőt: „ . .. A’ vásárok alkalmatosságával a’ butykák szekerek felállításában oly rendetlenség vagyon, hogy ezáltal nemcsak minden járás akadályoztatik, de minden felügyelet is lehetetlenittetik . . . Különös figyelme legyen (t.i. vásárbirónak), hogy eladók és vevőknek meg a szekereknek felállítására külön hely jelöltessen ki, ha szükséges szigorral is a’ rend fentartására szoktasson .. .”5 7 Ha a szekeres, árus már nem fért a piac területére, kívül rekedt, csak 1/4 piaci helypénzt kellett fizetnie. Arra is vannak adatok, hogy városok önkényesen kijelölték egyes szakmák képviselőinek árulóhelyét, akik nem fogadták el, hátrányosnak tartva a helyet és megváltoztatták, azokat megbüntették, mint az újhelyi szabókat. A tolcsvai kovácsműhely mellett jelölték ki a helyi csizmadiák árusító helyét a hetivásárokban, ezért „esztendei 40 váltó czédula forintot szoktanak fizetni”, de 1841-ben nem fizették meg a közös évi helybért, mert régi helyükről másik, előnytelenebb helyre küldték át őket.5 8 A helyi iparosok pártolására, megélhetésük biztosítására gyakran olyan intézkedéseket hoztak, mikor főleg heti vásárokról az idegen, más városok kézműveseit kitiltották, különösen eltiltották a kontárokat.59 A vásári limitatiók a területi, megyei és városiak is jól tükrözik á hegyaljai árucsere kínálatát, választékát, nyersanyagárakat, forgalmat. Irányt szabnak, felső, maximált árat, amit a vevők alkudozásokkal a kereslet-kínálat viszonylatában reális értéken vehettek 92
