Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Csizmadia Andor: Urbárium és közigazgatás a feudális kori Apátfalván
lelkiismeretük szerint, ígéretet, adományt, szeretetet, gyűlölséget, atyafiságot, sógor- ságot, komaságot és minden világi barátság „el vetésének félelmét” félreteszik, szóval minden emberi tekintet nélkül „az Közönséges Igazságot” keresik mind szegénynek, gazdagnak, úton járónak, árvának, özvegynek, egyszóval minden gyámoltalannak és ügyefogyottnak ügyében. Természetszerűleg tartalmazza az eskü az egyház javainak őrzését és oltalmazását is.141 A községi laikus szervezetben szerepel még a XVIII. században a templombíró is, akinek a templommal kapcsolatos teendők voltak gondjaira bízva. A XVIII. századból származó földesúri utasítás (Instructio) a következő kötelességeit sorolja fel: 1. A templom pénzesládájának egyik kulcsát magánál tartja. 2. Valahányszor a bírák valakire büntetést szabnak, azt a részt, ami az uraság után a templomot illeti, átveszi és a ládába teszi. 3. Mikor a templomra „kolduló pénzecskét” hoz, azt a plébánossal olvassa meg és tegye a templom ládájába. Mivel a templom körül Gazdának kell lenni és ezért is mentes a Plébános adójától (párbér stb.), tehát gondot viseljen a templomra a plébánossal egyetértve, vigyázzon a gyertyára és más szükségesre, ne engedje, hogy a templom körül a sertéseket a kondások szabadon eresszék. Ha a plébánosnak vagy a templom végett valamit elintézni kell, parancsoljon a templom kisbírájának, akit az uraság ezért rendel hozzá s a kisbíróval vitesse véghez a szükségeseket. 5. A templom ládájában levő lajstromba kell minden bevételt és kiadást híven bevezetni.14 2 A XVIII. század végén még a régi magyar városi és községi jogban annyira ismert és valószínűleg a régi hadszervezetre visszavezethető „tizedes” intézménynek nyomát is látjuk Apátfalván és a környező községekben.143 Eszterházy Károly egri püspök 1780-ban ugyanis az apátfalvi esperesi kerület híveihez dörgedelmes leiratot intéz, melyben a kerületben fellépő népszokásokat, így a túlzott húsvéti öntözést, a fonóházak tartását, a télvégi álarcos szokásokat tiltja el, s meghagyja, hogy mihelyt decrétumát kihirdetik, „minden Helységben a Tizedesek mellé a tizenkét Hitesek közül ketten” rendeltessenek, kiknek kötelességük lesz a rendeltetések megtartására felügyelni.144 A tizedesekre vonatkozólag azonban ez egyen kívül más adatot Apátfalván nem találtam. Ellenben Borsod vármegyének egy 1671-ből való statútuma, mely a káromkodást tiltja, annak ellenőrzését a városokban és falvakban a „hites hadnagyokra és tizedesekre” bízza.14 5 A község írásbeli teendőit, az oklevelek kiállítását a jegyző végezte, akit ez időben nótáriusnak hívtak. A nótárius a XVI. század végén jelenik meg a magyar községekben, de nem minden községben, mint ahogy a burzsoá korban is csak a nagy községeknek, vagy a több kisközséget egybefoglaló körnek volt önálló jegyzője. A jelentős Apátfalvának, mely a XVIII. század óta mint „mezőváros” szerepel, természetesen már jókor van jegyzője. A nótárius nyomát a XVII. században, vagyis a török idők alatt még nem leljük meg, sőt az 1717. évi urbárium punktumai sem beszélnek jegyzőről, de 1750-ben már találkozunk Apátfalván a nótáriussal. A XVIII. századból való községi rendtartás is tartalmaz rendelkezéseket a jegyzői állásról: „Nótárius letett hit alatt tartozik szolgálni”. A nótárius jelenléte nélkül a bírák nem büntetik meg a vétkest. A nótárius tartozik azt is feljegyezni, hogy mikor és kit büntettek meg.146 A jegyző választására sem találunk útmutatást, csupán a Mária Terézia-féle urbáriumban, amely szerint a község a nótáriust földesura nélkül maga választja és el is bocsáthatja (9. p.). A község hatásköre már a XVIII. században is elég sokoldalú. Kiterjed a közigazgatás végzésére, a háztartási ügyekre és a bíráskodásra egyaránt. A közigazgatási teendők a rend fenntartására, az álami és vármegyei tisztviselők támogatására szorítkoztak. A rendészet kiterjedt az űtrendészetre, vagyis a közlekedés zavartáanságának biztosítására, a 37
