Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Csizmadia Andor: Urbárium és közigazgatás a feudális kori Apátfalván
nyíre Egerbe meszet, tűzifát, épületre való fát kelletik hordanunk. Az hegyaljai szüretre szedőt, szekeret a mennyi szükséges volt, adtunk, idehaza is malmok és épületek körül dolgoztunk. Szőllő karót is minden különös gazdák kétszázat-kétszázat két-három esztendőben egyszer Egerben adminisztrálunk.” Azért is panaszkodtak a jobbágyok, hogy míg előbb csak tizedet adtak, egy év óta kilencedet is követelnek rajtuk. Végül büszkén jelentik ki, de a valóságnak nem megfelelően, hogy mindnyájan taksásoknak vallják magukat, nem jobbágyoknak.11 9 Borsod vármegye hites kiküldöttei szorgalmasan feljegyeztek mindent, de nemsokára a földesúr elé került az írás, aki kifogásolta a sok panaszt, legfőképpen pedig a taksás voltot. Mikor tehát egy év múlva, 1771. július 1-én Lőcsey Zsigmond, Borsod vármegye táblabírája, mint urbariális deputatus a bizottsággal a községben megjelenik és elkészíti az előírásoknak megfelelően az apátfalvi urbáriumot, visszavonják a taksásvoltot, amit a deputatus az urbáriumhoz fűzött jegyzőkönyvbe belefoglal (16. pont). A helyszínre kiszállt bizottság megállapította, hogy Apátfalva II. o. község, ezért az úrbéri rendelet előírásai szerint egy-egy egész telekhez 28 hold szántó és 10 kaszás rét tartozik. Alakítottak 38 fél-sessiót, 56 negyed-sessiót és ezekhez járult még a 36 házas zsellér. Az irtásföldeket a földesúr és a jobbágyok beleegyezésével a telkek kiegészítésére használták fel. Megállapították azt is, hogy a község legelője elégtelen a marhatartásra, de legalább fejős tehenek legeltetésére alkalmas. Megengedtek a helybeli plébánosnak 12, az iskolamesternek 6, és az első urasági tisztnek 6 állat legeltetését. A jobbágyoknak magán- pásztorai nem lehetnek. A zselléreknek megadták az engedélyt, hogy ugyanannyi marhát tartsanak, mint a nyolcadtelkesek. Egyben a deputáció figyelmeztette a jobbágyokat, hogy mivel legelőjük elégtelen, vessenek lóherét. A jobbágyok földjei kétharmad részben közepes termékenységűek, egyharmad részben a hegyek miatt, ahol feküsznek, terméketlenek. A kilenced és a tized újabb megterhelését a bizottság úgy kerüli meg, hogy azt jegyzi fel: „a kilencedet a papi tizeddel együtt természetben szokták leróni”. Ezzel megkerüli a világos rögzítést. A jegyzőkönyv még csak annyit mond e kérdésről: A lerovást az uraság és a jobbágyok megegyezés alapján teljesítik a jövőben is. Hogy a tized- és kilencedszedés növekedése világossá váljék, figyelemmel kísérhetjük az apátságnak 1752-ből, 1763-ból, 1774-ből, illetve 1777-ből meglevő számadásait. E szerint: Búza__________Árpa_________Zab X m X m X m 1752 261 8 28 14 82 4 1763 379 9 50 12 112 11 1774 748 27 75 1 304 1 1777 525 14 12 2 291 10,2° Végül a bizottság megtiltotta a földesúrnak, hogy a jobbágyoknak szövésre rossz, vagy romlott kendert adjon ki, a jobbágyokat pedig eltiltották, hogy telki szántóföldeket kertté alakítsanak át, mert a kerti termények után nem kellett decimát és nonát adni. Üres telkeket, maradványföldeket, melyeket a jobbágyok között kellene szétosztani, nem találtak (16. pont). Ez téves megállapítás volt, mert mikor 1818-ban elvégezték a fölmérést, bizony elég maradványföldre akadtak. Igaz, közben majdnem fél évszázad telt el.121 Végül találtak a jobbágyoknál elzálogosított földeket. Mivel azonban az ekkor „kihasított telkekhez a külső szántóföldek a telki illetőség arányához képest a jobbágyok között egyenlőképpen arányosan ki lettek osztva és a telki állományba beolvadtak, mivel 32
