Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között
tanácsokat egyszer s mindenkorra szüntessék meg a megye területén”. E kérdésben nyilvánvalóan az Ideiglenes Központi Bizottság decemberi határozata foglalt helyesen állást, mely figyelembe véve a munkástanácsokkal kapcsolatos reálisan létező illúziókat, a munkástanácsok, mint intézmények reálisan létező befolyását, hangsúlyozta: „A kommunisták annak tudatában végezzék munkájukat, hogy a munkástanácsok a munkásosztály fontos szervei most is és a jövőben is azok lesznek. Ennek megfelelően nagy figyelmet szenteljenek a munkástanácsokban végzendő politikai munkára.”111 Az üzemi munkás- tanácsok megszüntetésének politikai feltételei a megyében is hiányoztak — mindezek mellett az elvi lehetőségei adottak voltak annak, hogy a megtisztított munkástanácsok az üzemi demokrácia fontos intézményeivé váljanak. A munkástanácsok kérdésében elfoglalt szektás álláspont erősen közrejátszott a Földvári személye ellen irányuló, rendkívül éles támadásban is. A december 8-i megyei pártaktíva volt az első olyan hivatalos pártfórum, ahol széles körű támadás indult Földvári ellen. A hozzászólók egy csoportja részéről azonban Földvári tevékenységének bírálata nem elvi alapokon folyt, nem a Földvári által reprezentált politikai vonalat kritizálták, hanem gyakorta inkorrekt módon112 egyes intézkedéseinek személyi konzekvenciói miatt — éppen az érintett személyek léptek fel ellene, s a közbekiáltások eredményeként megvonták tőle az elvtárs titulust. A bírálat nyilvánvaló személyi indítékai azonban sokat levontak az érvek tényleges súlyából. Az egyik bányaüzem volt igazgatója pl. egészében helyesen foglalt állást, véleménye a kommunisták véleményét fejezte ki: „nekem az a véleményem, hogy ... lehetnek megtévedt emberek, de azok a vezető káderek, akik átálltak az ellen- forradalom oldalára és most, hogy látják a helyzet alakulását... abban reménykednek, hogy újra magas pozíciót szereznek, esetleg átállnak, ezt nem engedhetjük meg. A mi pártunkban karrieristákra, pozícióhajhászókra nincs szükség. Nekem megvan a csákányom, bármikor vissza tudok állni a munkába, de jöjjenek azok is, akik elárulták a munkásokat. .. Kisüti az Észak-Magyarország rám és a többi egyszerű kommunistákra, hogy rákosisták és sztálinisták voltunk. Nem-e Földvári és társai voltak azok? ” Mindennek a hatását azonban csökkentette, hogy Földvárit tette — és Földvárit tették — az ellenforradalomért általában felelőssé: „Amikor a megyei munkástanács megalakult és Földvári átvette a vezetését, a lapokban és a rádióban megindult a hajsza ellenem is, és eltávolítottak munkahelyemről.. 13 Földvári azonban másképp volt felelős a Borsodban történtekért. A Földvári ellen irányuló bírálatok és érvelések hiányosságai (amelyek nem jelentették természetesen e bírálatok alaptalanságát) lehetőséget teremtettek Földvári számára ahhoz, hogy az ellene irányuló támadásokat intrikának, illetőleg a kellő tájékozottság hiányából fakadó vádaskodásnak tüntesse fel, igen szuggesztív módon előadott hozzászólásában. Nagyon ügyesen kihasználta az ellene irányuló bírálatok azon gyengeségét, hogy nem az ellenforradalomban játszott szerepéért, nem politikai nézeteiért, hanem magáért £Z ellenforradalomért tették felelőssé. Védekezésében nagyon jelentős helyet foglaltak el az érzelmi elemek, melyek előtérbe állítása szintén az érdemi kérdésekről terelte el a figyelmet: „Szeretném itt hangsúlyozni, hogy kommunista voltam, és az is maradok az utolsó csepp véremig, nem vagyok pártáruló, nem vagyok ellenforradalmár. Fáj, hogy éppen az elvtársak vágják a szemembe. Ezek az elvtársak nem ellenőrzött tények alapján beszélnek, nem a tények alapján állítják ki ezt a bizonyítványt rólam.” — hangsúlyozta és felszólalását ugyanaz az aktíva, mely korábban elvtársból polgártárssá degradálta, megtapsolta. A megyei intéző bizottság vezetői — amellett, hogy szintén élesen bírálták a Földvári által elkövetett hibákat, helyesen ismerték föl, hogy egy látványos, Földvári ellen irányuló 270
