Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)

Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között

egyértelműen kiderült, hogy az ózdi — és más hasonló karakterű — revizionista — jobboldali csoportoknak a munka felvételének kérdésében alá kellett vetni magukat a megyei munkástanács és az üzemi munkástanács többsége állásfoglalásának, de a sztrájkot továbbra is a kormánnyal szembeni zsarolás eszközének tekintették.

A lap egy másik szerzője távolabbra tekintett, amikor kinyilvánította azt az alapvető igazságot, hogy „egyes egyedül a nép és nem a kormány dönti el, hogy milyen lesz a jövő”. Ebből az aspektusból hangsúlyozza, hogy „Most helytelen lenne a kormányon marakodni, mert az további gazdasági katasztrófába sodorná népünket. Ez nem megalkuvás, vagy lemondás a jövendő, vagy a jelenlegi kormánnyal, hanem egyszerűen az élni akarás parancsa . . . Ma még van erőnk ahhoz, hogy szíwel-lélekkel munkához látva talpra állítsuk vérző nemzetünket... Ha ezt megteremtettük, akkor a választásoké lesz a döntő szó. Az igazi demokrácia, a nép őszinte akarata a választásokon fog megnyilvánulni.”87

Az ózdi revizionista csoport érvelésében azonban már egy jó adag, a szőlő savanyúságával kapcsolatos rókafilozófia, jó adag önigazolás is volt. A kommunisták érvei és gyakorlati tapasztalatok hatására ugyanis a tömegek, a munkások előtt egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a sztrájk katasztrófához vezeti az országot. Gyakorlatilag a megye munkástanácsainak a csoportja megkísérelt „elegánsan távozni” korábbi álláspontjáról, s számukra vereséget jelentő szükségből „erőnk tudatában mi tettük meg az első lépést” -alapon, erényt kovácsolni.

Az ellenforradalmi erők helyzetének harmadik lényeges eleme nem utolsósorban az előbbi két tényezőből következett. A nagybudapesti KMT nem tudta befolyását a megye egészére, a megyére, mint egységre kiterjeszteni, megkísérelt tehát egyes üzemi munkás- tanácsokkal kapcsolatokat teremteni. Az ÓKU, az LKM és a Borsodi Szénbányászati Tröszt munkástanácsai — részben összekötőiken keresztül, részben pedig a KMT utazó küldöttjei révén állandó összeköttetésben voltak az ellenforradalmi erők budapesti centrumával.88

A korábbiakban már elemeztük, hogy az LKM nagyüzemi munkástanácsa közvetlenül a KMT november 29-i állásfoglalásának hatására hozta meg a pártszervezést betiltó határozatát. November végén kiéleződött a kormány és a KMT közötti vita a KMT lapengedélyének kérdésében is.89 A kormány indokoltan elutasító álláspontjára a KMT „olvasósztrájk” meghirdetésével reagált, röplapokon szólította fel az „ország népét, hogy mindaddig ne vásárolja és ne olvassa a kormány, az MSZMP és a SZOT lapjait, amíg a KMT lapengedélyt nem kap.”90

Az akciónak Borsodban olyan mérsékelt sikere volt, hogy eredményei egyetlen forrásban sem tükröződtek. Ugyanakkor azonban a KMT sajtóra vonatkozó követelése megjelent az LKM nagyüzemi munkástanácsának december 3-i határozatai között: „A Lenin Kohászati Művek nagyüzemi munkástanácsa december 3-i ülésén azt a határozatot hozta, hogy úgy a sajtó, mint a rádió legyen a megyei munkástanács jogos tulajdona. Az újság címe: BAZ megyei munkástanács lapja.”91

A kormány és a KMT vezetői között — a munkástanácsok jogkörét illetően — folyó vita visszatükröződött a Borsodi, az Ózd- és Mátravidéki Szénbányászati Trösztök munkástanács-küldöttségeinek december 6-i, Ózdon tartott tanácskozásán elfogadott határozatban is, ahol hangsúlyozták, hogy „az ország jelenlegi helyzetében elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk a termelőmunka beindítását és fokozását”, de hozzáfűzték, hogy a sztrájkjog fenntartásával követelik a munkástanácsok jogkörét szabályozó rendelet felülvizsgálását, a munkástanácsok bevonásával, valamint a minisztériumi munkástanács létrehozását „minden tröszt küldöttjeiből”92.

261