Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között
titkolta, hogy kommunistának tartja magát — nagyon határozottan állást foglalt az üzemi pártszervezetek alakításának szükségessége mellett. A KMT politikájának hatása minden áttétel nélkül rendkívül markánsan érvényesült az LKM nagyüzemi munkástanácsának esetében. A munkástanács KMT-hez kinevezett összekötője november 1-e körül hozta magával a KMT II. számú Tájékoztatóját, melyben a KMT, Kádár Jánossal folytatott tárgyalásait kommentálva többek között leszögezte: „A párttagság önkéntes és minden ember magánügyének tekintendő. Üzemen belüli pártszervezetek létesítését egyenlőre nem helyeseljük”6 3. Az LKM-munkástanács a KMT határozatának hatására december 3-i ülésén „A párttal kapcsolatban a következő határozatot hozta: Gyáron belül semmiféle néven nevezendő pártoskodást nem engedünk meg. A részükre (ti. az MSZMP szervezői részére, K. L.) kiadott helyiséget fenti határozatnak megfelelően a mai nappal visszavesszük.”64 A munkástanács december 3-i határozata bátorítást adott az üzemen belüli jobboldali csoportoknak, melyen rendszeresen igen agresszív vitákat provokáltak a pártszervezőkkel,6 5 de a vitákon túlmenően fizikailag is fenyegették a kommunistákat. Előfordult, hogy a munkástanács elnökségi tagjának vezetésével egy stangákkal felfegyverzett csoport tűvé tette az üzemet a párt szervezésén dolgozó kommunisták után.66 Hasonló törekvések voltak a DIMÁVAG-ban is. Kutatásaink során nem sikerült tisztázni, hogy hozott-e a munkástanács a párt üzemen belüli szervezését megtiltó határozatot, tény viszont, hogy november végén, december elején rendszeresen napirenden volt egy olyan intézkedés, mellyel a gyár kapuja előtti kereskedelmi pavilonba akarták kitelepíteni a párt irodáit.67 A munkástanács MSZMP-vel való szembefordulásában mindenképpen szerepet játszott az is, hogy november végén a DIMÁVAG pártszervezete egyike volt a megye legerősebb üzemi pártszervezeteinek, mintegy 130 tagot számlált november végén, s az intéző bizottság elnöke, Mátravölgyi József szerint „Ma már ott tartunk, hogy a dolgozókhoz nem kell lemenni, jönnek maguktól is. Engem például 5-6 ember keresett fel ma, megkérdezték, kik a szervező bizottság tagjai, egyetértettek azokkal és kérték felvételüket.”68 Az MSZMP megyei vezetése nyilatkozatban tiltakozott a munkástanácsok pártszervezését tiltó, vagy akadályozó határozatai, valamint a kommunisták üldözése ellen: „Az MSZMP megyei ideiglenes intéző bizottságának tudomására jutott, hogy egyes üzemek - az LKM, DIMÁVAG és a Nehézszerszám-gépgyár - munkástanácsai akadályozzák az üzemben az MSZMP szervezését, sőt egyes elvtársakat üldöznek a pártszervezés terén kifejtett tevékenységükért... Ezért a megyei ideiglenes intéző bizottság határozottan leszögezi, hogy ezen üzemek munkástanácsai ezzel a cselekedetükkel szembekerültek a Magyar Népköztársaság törvényeivel, melyhez egyetlen munkástanácsnak sincs joga ... Ugyanakkor ezen döntésükkel szembekerültek saját maguk határozatával is, hiszen éppen ezen üzemek munkástanácsai és munkásai követelték jogos célkitűzéseikben, hogy legyen végre szólás- és gyülekezési szabadság.”69 Az MSZMP-nek értelemszerűen ragaszkodnia kellett az üzemen belüli szervezkedés jogához, hiszen minden gond és probléma ellenére az üzemek és a munkások jelentették legfőbb bázisát. November végére — december első napjaira holtpontra jutott a kérdés: gyakorlatilag a kommunisták és a munkástanácsok is kialakították a maguk álláspontját, de döntés nem született. A munkástanácsok egy része fenntartotta elutasító álláspontját, a kommunisták pedig folytatták az MSZMP szervezését. A kommunisták és a munkástanácsok között dúló politikai harc harmadik kulcs- területe a karhatalom politikai és szociális összetételének kérdése volt. A különböző politikai irányzatokhoz tartozó ellenforradalmi csoportok gyakorlatilag létrejöttük pillanatától rendkívül élesen támadták a párt helyi karhatalmi egységeit. E támadásokra 256
