Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között
vezetők felelősségre vonását csupán törvényes alapon, körültekintően, felelősségteljesen és emberségesen lehet elvégezni . . . Munkástanácsaink és azok elnökei felelősek azért, hogy minden ilyen személynek tisztességes munkát biztosítsanak. Jól az agyukba kell vésni azt, hogy törvényeink és népünk előtt kell felelniük minden ilyen intézkedésért.”50 A megyei munkástanács december 1-i nyilatkozatában a Sátoraljaújhelyről és Mezőkövesdről beérkező panaszok alapján „ismét figyelmezteti a járási, városi, községi tanácsok elnökeit és tagjait, hogy a hivatali apparátusnak nincs törvényes joguk vezetők leváltására és elbocsátások foganatosítására.”51 A munkástanács december 2-án közzétett nyilatkozatában megkísérelte a munkás- tanácsok és a tanácsok viszonyát szabályozni. A közlemény bevezetője hangsúlyozta, hogy „az ózdi és más járásokból többen felkeresték a megyei munkástanácsot és arról panaszkodnak, hogy több községben volt kizsákmányolok, földbirtokosok, horthysta tisztek bitorolják a tanácselnöki és más államhatalmi funkciókat, üldözik a haladó gondolkodású embereket és félelemben tartják a községek lakosságát. Ez ellentétes a megyei munkástanács határozatával és állásfoglalásával. Ezért arra kötelezi a járási, városi tanácsokat, személyesen azok elnökeit, hogy a lakosság követelésére azonnal távolítsák el az ilyen egyéneket a vezető posztokról. A megyei munkástanács határozata alapján vezetők csak dolgozó emberek, a munkás-paraszt hatalom hűséges hívei lehetnek.” A helyzet tisztázása érdekében leszögezték, az üzemi munkástanácsok nem avatkozhatnak egymás és a területi munkástanácsok munkájába, valamint, hogy a törvényes tanácsok munkáját a megyei tanács ellenőrzi és irányítja.52 A megyei tanács és a megyei munkástanács meglehetősen egyértelmű állásfoglalásai ellenére az üzemi és tanácsi vezetők leváltása terén november végéig, december elejéig nem sikerült fordulatot elérni, az akciók tovább folytatódtak. November második felében rendkívül kemény harc bontakozott ki a pártszervezés kérdésében is. A front egyik oldalán az üzemi munkástanácsok, a másik oldalon a kommunisták és a megyei munkástanács vezetői, személy szerint Földvári állt. A munkástanácsok pártszervezéssel kapcsolatos álláspontját november végéig három szakaszra oszthatjuk. Az első szakasz november 15—20-ig tartott. Ebben a periódusban a munkástanácsok jobboldala abszolút meghatározó szerepet játszott, s az első napok zavarodottsága után — anélkül, hogy törekedtek volna „megideologizálni” akcióikat, egyszerűen fizikai terrorral akarták megakadályozni az üzemek, területek kommunistáit a pártszervezetek megalakításában. A mártabányai munkástanács elnöke, Celláth, amikor hírül vette, hogy az üzem kommunistáinak egy csoportja az üzem klubjában megalakította az MSZMP-t, a másnapi névsorolvasáskor név szerint kiszólította őket, hogy „adjanak számot a dolgozók előtt”.53 Hasonlóképpen járt el az üzem egyik idős bányászával, Jánosi Mihállyal szemben is, aki megelégelve a Szabad Európa uszítását és az ENSZ-ben folyó ellenséges akciókat, felhívással fordult a világszervezethez, elutasítva a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió elleni uszítást. Az idős bányászt Celláth szintén kiállította a munkások elé, s vallatóra fogta, hogy miért védi a Kádár-kormányt és az oroszokat.54 Ezek és hasonló procedúrák nem azért voltak veszélyesek, mert a munkások általában jelentettek fizikai veszélyt a kommunisták számára, hanem mert szinte minden munkáskollektívában volt egy kisebb-nagyobb csoport, melyet szovjetellenes, kormány- ellenes demagógiával a kommunisták ellen lehetett heccelni, akik először ütöttek, aztán gondolkoztak - ha gondolkoztak. A pártszervezés fegyveres akadályozásának egyik legtipikusabb példája talán az az akció volt, melyet a BVK nemzetőrsége hajtott végre november 16-án. A szolgálati napló szerint: „17.30-kor a rendőrség értesített, hogy egy kis Skoda kocsit, amelyik az Új Szót 253
