Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között
A BVK leváltott gazdaságvezetőivel szemben felhozott kifogások két kategóriába sorolhatók: az egyik kategóriát azok az érvek alkották, melyek többé-kevésbé nyíltan, kommunista állásfoglalásuk miatt támadták az érintetteket, a másik kategóriát pedig olyan nevetséges munkahelyi konfliktusok képezték, melyek minden munkahelyen és mindig előfordulnak. Az ózdi nagyüzemi munkástanács november 14-én hivatalosan is kezdeményezte azoknak a kommunista középvezetőknek a leváltását, akiket a november 4-ét megelőző napokban egyszerűen elzavartak, vagy szabadságra küldtek munkahelyükről. Most kötelezték a gyár igazgatóját, hogy e kérdéseket munkajogilag is rendezze. A leváltások „törvényesítése” összesen 89 embert érintett, közülük 34 kiemelt munkásvezető (előadó, osztály-, főosztály-, gyárrészlegvezető stb.), 36 személy a párt-, szakszervezeti és DISZ- apparátusbeli, 5 fő társadalmitulajdon-védelmi előadó, 14 pedig egyéb területen dolgozó vezető volt.2 5 Az LKM-ben 117 vezetőt váltottak le november második felében.26 A leváltások alapjául a nagyüzemi munkástanács november 20-át követően hozott határozata szolgált, mely szerint művezetői szintig bezárólag az üzem valamennyi gazdasági vezetőjét felül kell vizsgálni, s a további alkalmazásukra vonatkozóan bizalmi szavazást kell elrendelni a beosztottak között és csak azok maradhatnak továbbra is funkciójukban, akiket a dolgozók megerősítettek.27 Agyár egyes üzemeiben kétségkívül erős vezetőellenes hangulat volt, s az üzemi munkástanácsok nyomásának engedve — talán abból a megfontolásból is, hogy lezárják a személyi kérdéseket - hozta meg a nagyüzemi munkástanács ezen határozatát. A határozat több szempontból is elhibázott. Mindenekelőtt törvényellenes volt, mert az Elnöki Tanács a munkástanácsok feladatait és jogkörét szabályozó november 23-i rendelete nem adta meg a vezetők kinevezésének és leváltásának jogát a munkástanácsoknak. Ezen túlmenőleg azonban két tényezőt kell hangsúlyoznunk: a gazdasági vezetők választása ellen nagyon súlyos termelés-szervezési érvek szólnak, az erényes, következetes vezetőkkel szemben a liberális vezetők kerültek előnybe. A másik ennél sokkal lényegesebb dolog, hogy a vezetők felülvizsgálására olyan antikommunista légkörben került sor - a jobboldal nem eredménytelenül operált a „teljes őrségváltás” jelszavával —, mely eleve kizárta a személyi kérdések tisztességes elbírálását. Mindezt a nagyüzemi munkástanács józanabb tagjai felismerték és november 29-én rendeletet adtak ki a leváltások szervezeti szabályozására, mivel „a határozat végrehajtása egyes helyeken nem a határozat szerint történik”. A vezetők leváltásának — megerősítésének szervezeti szabályozása mellett e határozat előírta, hogy „Az esetleg leváltásra került személyek részére munkahelyet biztosítani kell saját üzemén belül. A gyárból elbocsátani csak a munkástanács és az igazgató aláírásával lehet.”28 Az LKM egyes üzemeinek szavazási jegyzőkönyveit tanulmányozva öt lényegesebb okot jelölhetünk meg, mely egymással keveredve szerepet játszott a leváltásokban: a kommunistaellenesség, a vezetőellenesség, az utóbbi felszításában nem elhanyagolható szerepet játszott a második vonalhoz tartozó egyének karrierizmusa, mindezek mellett leváltottak olyan vezetőket is, akik emberi tulajdonságaiknál fogva érdemtelennek bizonyultak a vezetésre, olyanokat, kikről úgy ítélték meg, hogy beosztásukra nincs szükség. A kommunistaellenesség általában egyéb indokokkal keveredett — és látszólag alárendelt szerepet játszott. Nincs okunk azonban kétségbe vonni, hogy a leváltások jelentős részénél elsőrendű ok volt. A meó osztályvezetőjét pl. sok más mellett a „. . . főleg a Rákosi-féle pártmozgalomban kifejtett munkáselnyomó . . . tevékenysége” miatt váltották le.29 A nagyolvasztó gyárrészleg vezetője leváltásának indoklásából szintén kilógott a lóláb: „más határozatot, mint a pártnak a határozatát nem ismert el... 248
