Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Lehoczky Alfréd: A forradalmi munkásmozgalommal szemben álló ideológiai és politikai törekvések a századfordulón Borsod megyében
augusztusában (22 évesen) a debreceni Jogakadémia tanárává nevezték ki.37 A másik személyiség dr. Dévényi Miklós, aki 1900-ban tűnik fel Miskolcon, s itt a miskolci Heti Szemlét szerkeszti. Egy ideig a Miskolci Hírlapnál dolgozik. 1909-ben Miskolc címmel demokratikus lapot ad ki. Titkára a Társadalomtudományi Társaság miskolci csoportjának.38 Mindezek érthetőbbé teszik a város munkásüggyel kapcsolatos magatartását. A város vezetésének az a törekvése, hogy (mint elsőfokú iparhatóság) a két fél, a munkaadó és a munkavállalók vitáiban pártatlannak tűnjön — mint jeleztük — igen ellentmondásosan érvényesült. Mégis megállapíthatjuk, hogy a város a liberalizmust progresszíven értelmezte, merőben más módon, mint a megye főszolgabírói, s e pártatlanságra való törekvés kiküszöbölte a megyére jellemző egyoldalúságot és agresszivitást. A pártatlanságra való törekvést jól tükrözi, hogy Miskolc város közgyűlésén az egész időszak alatt egy esetben fordult csak elő (1903-ban), hogy a testület állást foglalt a munkások szervezkedése, a szocialista mozgalommal kapcsolatban. Ekkor Karla Bertalan, az ipartestület elnöke emelt panaszt a szocialista mozgalom ellen.3 9 A miskolci városi tanácsban különösen érzékenyen ügyeltek a vallási türelmetlenségre. A lakosság jelentős részének — mégpedig a város tehetős rétegének — zsidó vallása ezt különösen indokolttá tette. Ennek fényében érthető például az a heves reagálás, mellyel a város törvényhatósági bizottsága a „Ne temere” cimű pápai dekrétumot fogadta, amelyben a pápa állást foglalt a vegyes, illetve a nem pap előtt köttetett házasságok ellen.40 A rendőrhatóságok magatartása természetesen nem olyan tartózkodó, mint a Törvényhatósági Bizottságé; a csendőrség magatartásához képest liberálisabb, s — a város jellegéből következően, hiszen itt minden esemény üggyé vált és válhatott — jobban kénytelenek a törvényesség látszatát megtartani. Ha Miskolc város hatósági magatartása a liberális politika klasszikus megnyilvánulása, a megyei hatóságok (törvényhatósági bizottság, alispáni hivatal, főszolgabírók) a konzervativ szemléletmódot testesítik meg. A megyei törvényhatósági bizottság összetételét figyelembe véve ezt természetesnek kell tartanunk. A 392 fős bizottság fele virilistaként, fele pedig választott tagként vett abban részt. A virilisták mintegy 40-47%-a volt földbirtokos, s az összes tagok között sem süllyedt arányuk 27% alá. Velük azonos szemléletű lelkészek 4—7%-ot képviselnek a virilisták között, míg a választottak nagy száma következtében az összes tagok között arányuk 6—9%. Hasonlóan a konzervatív szemléletmód hordozói közé kell sorolnunk a közigazgatási tisztviselőket, akik közül kevés ugyan a virilista (1908-ban 3,1%), de a választottak nagy száma következtében az összes tagok között 14—17%-ot képviselnek. Mivel az üléseken való részvételük leginkább biztosított volt, szerepük egy-egy kérdés eldöntésénél csak fokozódott. A törvényhatósági bizottságban az iparosok és kereskedők viszonylag kis arányban voltak képviselve (bár a virilisták között a földbirtokosok mellett kereskedők szerepeltek legangyobb számban), s nem nagy - bár növekvő mértékű — a nagyipari tisztviselők részvétele. (Lásd az 1. táblázatot) A megyei törvényhatósági bizottság az egész korszak alatt kitűnik konzervatív szemléletével. Ez a főszolgabírók (mint elsőfokú iparhatóságok), illetve másik oldalon a csendőrség gyakorlati tevékenységében fejeződik ki legmarkánsabban. A megyei törvényhatósági bizottság egyetlen alkalmat sem mulaszt el a különböző megyék és városok szocialistaellenes felirataival kapcsolatban, hogy ne a legreakciósabb magatartást tanúsítsa. A vármegyei önkormányzat - mint Jászi Oszkár találóan megjegyezte — „egy megcsontosodott nemesi uralom jellegével bír, mely bőséges szinekurákat juttat a földbirtokosság ama részének, mely ősi vagyonát eltékozolta. Ezzel az önkormányzattal szemben a nép tehetetlen.”41 14 Levéltári Évkönyv IV 209
