Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)

Seresné Szegőfi Anna: Miskolc város víz- és csatornahálózatának történetéből, 1884-1944

1913-ig tartó építésében sokszor jelentett 6—8 hónapos kiesést a vármegye, majd a belügyminisztérium jóváhagyó végzésének késedelme.

Az előrelátható financiális és egyéb problémák nem riasztották el Miskolc vezetőit a nagy feladattól. Elszántságukat indokolta az akkori köztisztasági állapot, amelyekről az ide érkező idegen és a helybeli is csak elítélőleg nyilatkozott. Soltész Nagy Kálmán polgármester 1899-ben állapította meg, hogy az udvarokon és a köztereken felhalmozva, senkitől sem háborgatva kupacokban áll a szemét. Fodor József egyetemi tanár, aki a város meghívására tanulmányozta a köztisztasági helyzetet ugyancsak nem szépítette a látottakat: „E városról elmondhatjuk, hogy az kellő hygienikus és culturális intézkedések által az ország egyik legszebb, legkellemesebb s legegészségesebb városává tehető. Jelenleg azonban tisztátalan és egészségtelen város. Szinte rosszul esik az idegennek, ha látja, hogy az a szépen épülő, modern város egyes utczáiban, udvaraiban, nevezetesen pedig a várost átszelő patakjainak ágyaiban minő ázsiai szennyet tűr meg”2 Nagy probléma volt, hogy az ürüléket kocsikkal hordták ki a városból, a szennyes víz pedig közvetlenül az utcára került. Az utak így piszkosak voltak, az utcán folyó víz gátolta a közlekedést és szennyezte a levegőt. A szabadon folyó szennyvíz a talajba szivárogva fertőzte a kutak ivóvizét is. A kutak használatával és környezetével is sok nehézsége volt a városnak. A kutak körül zajos élet folyt, a cselédek és iparossegédek közösségi életének ez volt a színtere. A kút mellett mostak, itatták és mosták az állatokat, és így azok környéke a víztócsák miatt megközelíthetetlen lett, fertőző gócponttá alakult azáltal, hogy a szennyvíz közvetlenül visszaszivárgott a kutak vizébe. A város közgyűlése 1886-ban szabályrendelettel akarta megszüntetni a tarthatatlan állapotot.3 A rendelet néhány pontja jól tükrözi azt a problémát, amit a kutak tisztán tartása jelentett a városnak. A kutak használóiból érdekeltségeket kellett alakítani, ez a társulás volt a felelős a kutak szabályszerű építéséért, a környék kikövezéséért, a tisztaságért. Ez utóbbi érdekében megtiltották a kutaknál a- mosást és az állatok itatását. A városatyák már ekkor tudták, hogy a lakosság körében a kútérdekeltségek alakítása nem fog kellő megértésre találni, ezért döntöttek úgy, hogy ahol nem sikerül megalakítani a társulást, a kutat be kell tömetni. Jól példázza a viszonyokat az érdekeltség vezetőjének, a kútgazdának, a megválasztására vonatkozó előírás is. A kútgazdát a tagok 1 évre választották, és a város ügy intézkedett, hogy aki nem vállalja el ezt a „megtisztelő” tisztséget, az 10 Ft bánatpénzt köteles fizetni. Gondoltak azonban az egyéni érdekekre is amikor kimondták, hogy 1 éven túl senki sem kötelezhető a feladatra mindaddig, amíg mindenki be nem töltötte ezt a tisztséget. A hathatós rendszabályok a gyakorlatban nem sok eredményt hoztak, a vízvezeték építésének időszakában meghívott szakértők később még sokszor emlegették jelentésükben az utcákon végigfolyó szennyvizet, a piszkos és fertőzött kutakat.

A társadalmi berendezkedés természetszerűleg ennek a nagy beruházásnak a kivitelezésére is rányomta bélyegét. A vízvezeték- és csatornahálózat kényelmét és köztisztasági előnyeit nem mindenki egyformán élvezte. A belváros gazdag polgárainak megvolt a lehetőségük arra, hogy házi csatlakozásokat építsenek ki, a peremkerületek munkáslakásaiban azonban nem, és szerencsésnek volt mondható az a munkástelep, ahol legalább vízvezetéki közkifolyó épült. A város hírhedt nyomornegyedeiben a barlanglakásokban és a vagonlakásokban azonban még a közkút is elérhetetlen vágyálom volt csupán. Ezekről a területekről a tervekben nem esik szó, ennek ellátatlansága nem foglalkoztatta a város vezetőit. A szakfelügyeletet ellátó földművelésügyi minisztérium ennek a politikai felfogásnak hangot is adott: „Magától értetődik, hogy a szennyes víz csatornahálózata egyelőre csak a város azon utczáira lesz kiterjesztendő, melyekben az intelligensebb osztály lakik, hol tehát a létesítendő városi vízmű vize a házakba fog bevezettetni, miáltal az ott keletkező szennyesvizek és ürülék vízvezetéki vízzel hígítva jut az utczai csatornákba.

12 Levéltári Évkönyv IV

177