Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Nagy Géza: Adatok Karcsa község közigazgatásának történetéhez
esküdtje, Dakos János, Szabó Imre, Dakos István és Lénárd Imre hitesek, mind ezeknek jelen léitekben felolvastuk azon határozásbeli bizonyságlevelet melyről a nemes vármegyének be adtuk jelentésünket, és a melynél fogva kiálitván a 2ik jelt, a Kanó déli részén a vélünk levő Indzsinérnek Zboray Jánosnak kötelességévé tettük, hogy az általunk a Kopasz homokon a hármas határon felálitott jelre egy egyenes lineát vágjon ki a Kanó Déli részéről pedig ugyan á fel álitott jeltől Dobrosnya nevű erdő déli szélére a határ domb hellyére szinte egy jel fel álittatván a határ járás bizonyság levelének útmutatása szerént a hol a lineának az első metatio alkalmával nem lehető ki vágatása miatt folyó esztendőben vetélkedés a Karádiak és a Kartsiak közt történt fel álittatván szinte az mondott Kanó jelétől egyenes linea kivágattatni rendeltetett, mely meg történvén következő napon ismét a hely szinére jelesen pedig a Kanó déli részére ki menvén a honnan ismét a nevezett jelenlévőkkel egyetemben szemléltük az egyenes lineát kivágva, Kanó déli részéről a Kopasz homoknak, és ismét a Kanó déli részétől a Dobrosnya erdő déli részére szinte az egyenes lineát megtekintettük; és é szerént a Garatka tavát a maga egész kiterjedésébe, mivel az egészben a Kartsi határban esett Mgos B. Sennyey Famíliának használásába és birtokába által adtuk és ennek következésébe a mondott lineák ki vágattatásával a további használást és birtokot a két helységbeli Földes Uraságnak resignáltuk: mely alkalmatosságai a Kanó déli részébe felálitott jel mellett Sánta György 24 éves Csatlós Josef 17 esztendős, Tót Pál 25 esztendős Karádi ifiak, Váradi István 20 éves, Horvát András 20 éves Kartsi legények egynéhány páltza ütéseket az emlékezet okáért megleggyentettek. — Melybeli általunk eképpen tett és be fejezett határ Járásról adtuk ezen bizonyság levelünket. Máltzán Martin 27on 1829. Szentiványy Károly T. Nemes Zemplén Vármegye kiküldött Vice Ispánya, Révész János ugyanazon Tettes Nemes Zemplén Vmegye ord esküdtje.”1 2 A homokhátakra való település azzal járt, hogy terjeszkedni nem lehetett, és a lakosság számának növekedése elképesztő zsúfoltságot okozott egy-egy jobbágyportán a XIX. század végéig. Volt olyan porta, ahol 13 család, több mint 60 ember zsúfolódott össze, addig ragasztva a meglevő házhoz egy-egy toldást, amíg a telek engedte. Úgy, hogy az udvarokon sokszor csak annyi hely maradt, ahol szekérrel éppen be lehetett hajtani. Bár a lakásviszonyok szinte ázsiai állapotban vannak, de a megélhetés még nem gond ebben az időben, mert a mocsár, a víz, a nádas az év minden szakában terített asztallal várta azokat, akik ismerték a határt. 1860. után azonban megkezdődött a bodrogközi mocsarak lecsapolása, amely megnövelte ugyan a termőterületet, de a lakosságot mély nyomorba taszította. A mocsár lecsapolása következtében nyert szántóterületet a földesurak maguknak szerezték meg, míg a falvak az addig jobbágytelekként művelt kiélt földhátakat kapták csak. Hogy az egész Bodrogközben súlyos igazságtalanság történt azt bizonyítja az is, hogy még az államhatalom sem merte teljesen letagadni a tényeket, hanem magyarázkodásra kényszerült: „Noha itt sok nagybirtok test van egymás hátán, a kommasztációt más vidékekhez viszonyítva eléggé igazságosan létesítették” - írja Zemplén megye főispáni titkára.13 A parasztság saját bőrén érezte a tagosítás igazságtalanságait, hiszen fondorlatos módon becsapták őket, amikor lemondatták jogos tulajdonukról. Karcsán 1860-ban történt meg a „kommasztáció”. A földesúr az addig jobbágytelekként használt földet átengedte a lakosságnak. Ennek fejében rátette a kezét a mocsaras területre, ugyanis lemondatta a falut minden olyan jogáról, amely a mocsárra, nádasra, erdőre, vízre vonatkozott. Sok haszon nem származott ebből a falura, de nem tehettek másat, mert korábban már minden olyan területet, amely egy kicsit jobb termőtalajú volt a jobbágyok által használt és művelt földektől, magának kaparintott meg 114
