Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
November 17-én, kiszabadulásakor Földvári vissza akart menni az MSZMP megyei szervezőbizottsága elnöki funkciójába. Ezt az elnökség tagjai ellenezték.123 Az adott helyzetben ugyanis nem Földvári személye volt a kialakított megoldás lényege, haneih, hogy Földvári a megyei munkástanács élén tesz lépéseket a kormány politikai elképzelései, pontosabban a legsürgősebb napi feladatok megoldása érdekében. A megyei munkástanács újjászervezése kétségtelenül jelentett bizonyos politikai kockázatot. E kockázatot azonban behatárolta, hogy kiszabadulásakor Földvári tudomására hozták, november 4. előtti tevékenységének megítélésénél figyelembe fogják venni, mennyiben járult hozzá e tevékenység következményeinek felszámolásához.124 Földvári vállalta azt a hármas feladatot (a sztrájk letörését, a közrend helyreállítását, a fegyverek összegyűjtését), melyet a megyei munkástanács élén meg kellett valósítania. A megyei vezetést az a megfontolás vezette, hogy „ha megcsinálja a feladatokat, javítja a helyzetet, ha nem, leleplezik, mint árulót.”125 E helyi megfontolásokon túlmenően azonban feltételezésünk szerint volt egy — a megyehatárokon jóval túlnyúló jelentőségű — mozzanata is e megoldásnak, mely elfogadhatóvá tette a megyei munkástanács tevékenységét. Ezekben a napokban kezdett ugyanis mind karakterisztikusabbá válni a KMT kormánnyal szembenálló politikai platformja. A megyei munkástanács újjászervezése és felhasználása a kormány rövidtávú politikai célkitűzéseinek realizálása érdekében, azt a lehetőséget is magában rejtette, hogy az ország Budapest után legjelentősebb iparvidékének munkástanácsait sikerült kivonni a KMT befolyása alól. E későbbiek során igazolódott megfontolások alapján a megyei munkástanács újjászervezését — pontosabban a IV. Megyei Munkástanács megalakítását — taktikailag helyes kompomisszumnak kell tekinteni. (Ez egyben azt is jelenti, hogy irreálisnak tartjuk azt az 1957 elején jelentkező álláspontot, mely a megyei vezetés szemére vetette, hogy nem fegyveres úton törte meg november közepén a sztrájkot és a munkástanácsok ellenállását.)126 Földvári a kiszabadítását követő napon, november 18-án vasárnap megjelent az LKM munkástanácsánál. Kérésére összehívták a DIMÁVAG, a Nehézszerszámgépgyár és a Könnyűgépgyár munkástanácsainak vezetőit, valamint az LKM üzemi munkástanácsának benn tartózkodó tagjait.12 7 Az MSZMP megyei szervezőbizottságának elnökségétől kapott megbízást ugyanis ( hogy tudniillik a megyei munkástanács vezetőjeként fog tevékenykedni,) el kellett fogadtatni a megyei munkástanáccsal is. Ehhez Földvári ismét a diósgyőri nagyüzemeknél keresett támogatást. E tanácskozáson három lényeges kérdésben született megállapodás. Elfogadták, hogy „a megyei munkástanács demokratikusan választott tagjai, akik a munkás-paraszt hatalom hívei, végezzék munkájukat tovább a Megyei Munkástanácsban”, s a munkás- tanács vezetését Földvári vegye át. Másodsorban az üzemi munkástanácsok a közrend normalizálása érdekében meghatározott számú dolgozót küldenek az üzemekből a rendőrséghez, olyanokat, akik „népi rendszerünk hűséges hívei”, harmadsorban pedig állást foglaltak a termelőmunka megindítása, pontosabban az üzemek megindításának műszaki előkészítése mellett.12 8 A tanácskozást követően Földvári rádióbeszédben fordult a megye lakosságához, melyben — a diósgyőri munkástanácsok támogatásával a háta mögött — bejelentette: „Két hét után újra a Megyei Munkástanácsban és az MSZMP ideiglenes szervezőbizottságában dolgozom, hogy megyénkben és városunkban normalizáljuk az életet, biztosítsuk a törvényes rendet és nyugalmat, a termelőmunka megindítását. . . s hogy véget vessünk minden rendzavarásnak.” Ezt követően aggodalmát fejezte ki a megyében uralkodó állapotok miatt, majd így folytatta beszédét: „A szovjetellenes és Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány ellenes egyéni és csoportos terrorakciók eltűrése újabb fegyveres incidensekkel, újabb vérhullám271
