Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
Az MSZMP megyei szervezőbizottságának állásfoglalása értelmében informálta a munkás- tanácsot Földvári tevékenységéről.94 Ezt követően felajánlották Kováinak, hogy ha Földvári valóban azt tette, akkor ejtik, amennyiben a Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság élére áll követeléseiknek.95 Koval Pál ezt nem fogadhatta el. Az éles — helyenként kifejezetten provokatív kérdések ellenére a tárgyalás mindinkább a konstruktív párbeszéd jellegét öltötte. Koval Pál szerint „a tárgyalás menete úgy nézett ki, hogy fel fogják venni a munkát. Erre utaltak az akkori munkástanácstagok nyilatkozatai is. Majd 12 órakor a miniszterhelyettes telefonált Ózdról, hogy jön. Ezt tudomásul véve olyan hangulat alakult ki, hogy addig nem csinálunk semmit, megvárjuk azt, hogy mit hoz.”96 A miniszterhelyettes érkezésének hírére az LKM igazgatósági tanácstermének környékén mintegy 3—400 fős tömeg verődött össze. Bizonyosnak tekintjük, hogy a munkástanács jobbszárnya felvonultatta elvbarátait. A miniszterhelyettes a kora délutáni órákban érkezett meg az ózdi munkástanács küldöttségének kíséretében.9 7 Az elnöklő Rimán néhány szóval megnyitotta a gyűlést és felkérte a miniszterhelyettest, adjon tájékoztatást ózdi tárgyalásainak eredményeiről. A miniszterhelyettes először ismertette a kormánytól kapott meghatalmazását, majd a jelenlévők egy csoportjának kívánságára felolvasta az ózdiak követeléseit. Az ózdi követelések ismertetése után az ülésteremben elszabadult a pokol. Az ózdiaktól elvi támogatást kapott munkástanácsi jobbszámy és a teremben jelenlévő hasonló beállítottságú egyének - közöttük a más üzemekből meghívott munkástanácsdelegációk is - teljes egészében elszigetelték az LKM-munkástanácsának azon csoportját, mely a munka felvétele felé hajlott az előző napokban. Rimán meglehetősen értetlenül és tehetetlenül sodródott az eseményekkel. Rendkívül szélsőséges uszítás kezdődött a kormány ellen. A munkástanács egyik tagja „mindenféle szovjetbérencnek” titulálta Kovái Pált, s olyan hangulatot szítottak, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság elnökének — a munkástanács három tagjának kíséretében el kellett hagyni a termet.9 8 A jobboldal követeléseinek középpontjában két kérdés állott: követelték, hogy hirdessék meg és mindaddig folytassák az általános sztrájkot, amíg a megyei munkástanács letartóztatott vezetőit szabadon nem bocsátják, valamint, hogy az LKM is állítsa össze saját követeléseit. A követelések megfogalmazására egy öttagú bizottságot választottak a munkástanács tagjaiból. A bizottság hosszas tanakodás után egy 7 pontból álló követeléslistát állított össze, melyet a jelenlevők előtt ismertették. A gyűlés résztvevői részben radikalizálták, részben pedig kibővítették a 7 pontot, úgyhogy az ülésen egy 16 pontos dokumentumot fogadtak el. A program bevezetője „a diósgyőri gyárak, nagymiskolci ipartelepek, a Gyöngyösi Váltó- és Készülékgyár, valamint Gyöngyös város dolgozóinak nevében” a kormány tudomására hozza, hogy a sztrájkot mindaddig folytatja, amíg a követelésekre nem kap egyértelmű választ, teljesítésükre pedig garanciát. Ezt követően Borsodban immár hagyományossá vált revizionista fordulattal leszögezte: „Magyarországon a dolgozó nép hatalmát mindennel és mindenkivel szemben megvédik, semmiféle reakciós, vagy rákosista törekvést el nem ismernek és azt ha kell fegyveres erejükkel is visszaverik.” Az elvi bevezető után a következő fő követeléseket fogalmazták meg: 1. A Kádár-kormány programját és összetételét nem tartják megfelelőnek, s Nagy Imre azonnali visszahívását követelik. 2. A kormány tegyen lépéseket a szovjet csapatok azonnali kivonása érdekében. 3. A szovjet alakulatok által letartóztatott személyeket bocsássák szabadon, ügyüket a magyar hatóságok bírálják el. 263
