Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Kun László: A szocialista konszolidáció első hetei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 1956. november 4-19
nak volt annyi valóságalapja, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tényleg megakadályozta az ellenforradalom rendjének konszolidálódását, kétségtelen, hogy létrejötte ennek a rendnek a megbontásával járt. A kormánnyal való szélsőséges szembeforduláshoz azonban mindez csak ürügy volt azoknak a munkásrétegeknek a befolyásolására, akiknek kezdett elegük lenni az utcai sorbanállásokból, a több mint három hete tartó zavargásokból. A nagyüzemi munkástanács jobbszámyának azonban, bár jelentős befolyása volt, felülkerekednie nem sikerült. A munkástanács nem adott ki sztrájkfelhívást, sőt november 9-én a munka felvétele mellett döntött. A városban azonban rendkívül ellentmondásos és borotvaélen táncoló helyzet volt, a november 4. előtti állapotok fennmaradása miatt, s ez potenciálisan a jobboldalnak kedvezett. A november 4-ét követő héten egészében a forradalmi. erők számára alakult kedvezőbben az üzemeken belüli politikai helyzet. Különösen fontosnak tartjuk ugyanis hangsúlyozni, hogy november 5-én a megyében nem a termelés egyszerű folytatásáról, hanem egy tíz napja tartó politikai sztrájk felszámolásáról volt szó, s a sztrájk eredményeképpen egyes munkáskollektívák teljesen szét- sőt lezüllöttek, az üzemekben napirenden voltak a kártyázások, italozások, stb. A Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság elérte, hogy a lényegesebb üzemek munkástanácsai a munka felvétele mellett foglaljanak állást, vagy legalábbis ne adjanak ki sztrájkfelhívást. Mindez természetesen nem azt jelentette, mintha az üzemi munkástanácsok testületként elismerték-elfogadták volna a Kádár-kormányt, inkább, hogy az üzemi munkástanácsok józanabb tagjai egyszerűen az üzemért, az ország helyzetéért magukra vállalt felelősségből éreztek meg valamit, s ezen az alapon fogadtak állást a termelés mellett.8 6 Az üzemi munkástanácsok vezetésének egészében kedvező, vagy legalábbis nem kedvezőtlen állásfoglalásában azonban a belső ellenforradalmi centrum hiánya játszotta az alapvető szerepet, s ennek folytán mindinkább kezdték belátni a forradalmi centrum érveinek súlyát. Új ellenforradalmi centrum kialakulása A forradalmi erők ellentámadása által kiváltott politikai sokk — amit csak tetézett, hogy az ellenforradalom fegyveres erői gyakorlatilag komolyabb ellenállás nélkül szétestek — a november 10. utáni napokban kezdett oldódni és megindult a különböző ellenforradalmi csoportok újjászerveződése - újjászervezése. Az üzemi munkástanácsok politikai jelentőségét november 4-ét megelőzően a polgári jobboldal egyáltalán nem, a Nagy Imre—Losonczy csoport pedig megkésve és nem eléggé ismerte fel. Mindez abból fakad, hogy a polgári demokráciáig eljutott revizionisták számára a munkásosztály nem jelenthetett bázist, s úgy tűnt, hogy a munkásság támogatására nem is lesz szükségük. A polgári jobboldal és a revizionisták budapesti csoportjai ezért csak november 4-ét követően kezdtek komolyabban foglalkozni a munkástanácsokkal. Borsod azonban — e tekintetben sajátos helyzetet foglalt el. Földvári ugyanúgy eljutott a polgári demokráciáig, mint a budapesti revizionisták Nagy Imre által reprezentált csoportja, de bázisának kezdettől fogva a munkástanácsokat, ezen belül is az üzemi munkástanácsokat tekintette. (Ebben az értelemben következetesebben revizionista maradt, mint a polgári pártokkal koalícióra lépő Nagy Imréék.) Mindebből következett, hogy a munkástanácsok ellenforradalom táborán belüli hegemón szerepének kialakítása Borsodban nem kívánt olyan szemmel látható taktikai fordulatot november 4. után, mint Budapesten, vagy az ország egyéb területein, mivel a munkástanácsok itt már 260
