Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Vargáné Zalán Irén †: A miskolci zenei élet kibontakozása a felszabadulás után
cot. A napiparancs szerint a várost „kemény harcok árán, rohammal foglalták el”, s benne volt az is, hogy Miskolc „Magyarország egyik jelentős közlekedési gócpontja, jelentős hadiipari központja”. Miskolc azon kevés magyar város közé tartozott, amely lakóinak aktív közreműködésével lett szabad. A városban működő illegális csoport, a „MÓKÁN” komiténak nevezett illegális alakulat együttműködött a felszabadító szovjet csapatokkal.1 A moszkvai napiparancs valóban a város legfontosabb és jellemző vonásait emelte ki. Miskolc élénk kereskedő és iparos város voltát földrajzi helyzetének köszönhette, az Alföld és hegyvidék találkozásának. A felszabadulás idején a tulajdonképpeni várost — amely 60—70 000 lelket számlált —, közelfekvő nagy települések vették körül. Mellette élt és lüktetett Diósgyőr-Vasgyár nagy kohászati művével, gépgyárával, Hejőcsaba, Diósgyőr nagyközség, Új-Diósgyőr, Pereces bányatelep. Mindezek egyesítése, a „Nagy- Miskolc” gondolata régi, de a felszabadulásig megvalósíthatatlan elképzelés volt. A felszabadulás tehát egy azelőtt élénk lüktetésű, kereskedő és kisiparos jellegű várost talált, amelynek viszonylag fejlett volt a közoktatásügye: 3 gimnáziummal, 3 tanítóképzővel, 2 felsőkereskedelmi iskolával, fa- és fémipari szakiskolával és jogakadémiá- val rendelkezett. Jóval szerényebb volt közművelődési intézmény ellátottsága. A színházon kívül, amely az ország egyik első kőszínháza volt, csak az 1927-ben épült „Zenepalotával” rendelkezett és az egyes társadalmi rétegek által épített szerényebb kultúrhelyiségekkel. Kivétel volt a Kereskedők és Gazdák Köre. Nem volt városi könyvtára, kiállításokra alkalmas helyisége; ezeket mindig a Megye- vagy a Városháza nagytermében rendezték, s egyáltalán a közművelődésre alkalmas intézmény hiánya nem kis gondokat okozott. A város kommunista és szovjetbarát lakóiból alakult MÓKÁN komité, a szovjet csapatokkal való együttműködés sem menthette meg a várost a németek pusztításaitól. A felszabadulás után az újjáépítés céljaira létrehozott Újjáépítési Ügyosztály jelentése szerint: „5534 sérült, vagy elpusztult magán lakóház, 119 üzemi épület, 24 közintézmény állt kifosztva, sérülten, megrongálva.”2 Az újjáalakult Törvényhatósági Bizottság ülésén joggal mondhatta a bizottság elnöke, a polgármester, aki egyébként már a felszabadulás előtt is ezt a hivatalt viselte: „talán sohasem állt a város ilyen emberfelettien nehéz feladatok előtt, mint most, amikor úgyszólván a semmiből, kimondhatatlanul nehéz gondok között kell megindítani a munkát”. A Törvényhatósági Bizottság tagjaiban a legkülönbözőbb pártállásúak képviselték a város polgárságát: kommunisták, szociáldemokraták, polgári pártok tagjai és papok. Az egész város polgársága nevében szólt a köszönet a felszabadító Vörös Hadsereg tisztjeinek: Kotlerevszkij Mihálynak, és Túr őrnagynak, akik közvetlen segítséget nyújtottak az élet megindulásához.3 A kibontakozást segítő hatósági intézkedések Az első intézkedések között szerepelt Nagy-Miskolc megteremtése. Diósgyőr, Hejőcsaba nagyközségek Borsod-Gömör vármegyéből a városhoz csatoltattak.4 Természetesen a város mellett levő közeli Diósgyőr-Vasgyár munkás lakótelep is. E lakótelepen fejlett zenei élet alakult ki már a múlt század utolsó évtizede óta. 1893-tól megszakítás nélkül működött itt szimfonikus zenekar, — lévén sok idegen származású munkás a Vasgyárban, akik nemcsak szakmai tudásukat, hanem zenei műveltségüket is magukkal hozták. Ez a zenekar nagyon sokszor segítette ki a sok erőfeszítéssel és akarással, de kevés pénzzel rendelkező miskolci zenei életet. Kitűnő énekkarok működtek 220
