Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)

Vass Tibor: A vas- és fémmunkások szakszervezetének létrejötte Ózdon, 1913-1918

sorompóőr „vigyázz” állásba, magát kihúzva, rövidnyelű piros zászlóját magasra tartva, tiszteleg. A „pipagyujtói” utat az embertömeg gátként állta el. A gyártelep magas „palánk” kerítéssel, kétfelé nyíló nagy kapuval és egy kiskapuval volt lezárva. Mellette kapusfülke, tornyos teteje felett nagylombú jégerfa, árnyéka alatt nyári melegben nemcsak a telepi őrök „ücsörögtek” itt a kapusokkal, de a csendőrjárőr pihenője is volt. A kaputábla: „Magánút. Behajtani tilos!” felirattal. Nem is lehetett behajtani idegen fogatoknak, csak a gyár igásszekerei, vagy hintós fiákkerei közlekedtek itt. A kapus kitárta a tölgyfából készült két szárnyat, még a kiskaput is kinyitotta. A menet befordult a Hosszúsorra (ma: Munkás utca). A régi kórház előtt elhaladva, a betegek nyitott ablakból integettek.

A Hosszúsorvégén a gyári borpincénél két ágra szakadt az út, de a tömeg a jobb oldali ágon haladt, a Rimamurányi két ózdi teljhatalmú ura: Faragó Gyula gyárigazgató és Gyürky Gyula bányigazgató lakása előtt. Máskor a Tisztisor csendes, az urak nyugalmát nem zavarja semmi. A gyárigazgató kapujában a fák alatt, a bokrok fedezésében „őrbódé” húzódik meg, benne állandó őr éjjel-nappal. Ilyen rendkívüli „zajos” nyugtalanító eset még nem fordult elő az urak életében. Olyan tökéletes csendnek kellett lenni, hogy a falevélnek sem volt szabad zizegve leesni, úgy vigyáztak a csendre, de ha mégis leesett, akkor a sepregető őr nemcsak a nyírfaseprővel seperte össze, hanem az eget fenyegetve, morogva, kétkezével szedegette. Most az őrbódé elé állva, jobb keze mutatóujját fölfelé tartva, félénken csendet intett. A vonuló sereg mintha erre várna, és mint egy karmester beintésére, énekeli: „Tulipántos Urak, piruljon a pofátok, nézzetek csak széjjel, gyászban van a hazátok!...” Az éjjeliőr kivette szájából a görbeszárú „csibukját”, fejét csóválva a vakmerőségen, kiáltotta: „A méltóságos!” Hogy öreg fejjel mit gondolt, nem tudni, talán a méltóságos majd kijön és megállítja a menetet. Nem ez történt. „A méltóságos” nem hogy kijött volna, hanem inkább elbújt, úgy rémlett, hogy a földig érő csipkefüggöny mögül figyeli az eseményeket. Ez a pillanat nem alkalmas a tömeggel való találkozásra.

A hömpölygő népáradat közben befordult a vezérlaknál a kohókapu felé, — szemben a generátor, szellőzőnyílásaiban nevető, kormos arcú dolgozók. A hideg gázcsöveken lovaglóülésben, a felsőjárda korlátjára támaszkodók együtt énekeltek a sorban haladókkal. A gazométer és a generátor hatalmas esősorai között látni az acélmű 10 db 35 méter magas kéményét, melynek egyikén piros zászlót lenget a szél, s még kettőn zöld májusi ágakat, melyek „fennen” hirdetik május elsejét, a munkások nagy ünnepét. Ezután Ózd főutcáján haladnak. A kapuban állók egymásnak adják a hirt: a „gyáristák” majálisra mennek a Mogyorósvölgybe. A főszolgabíró lakása előtt elhaladva, az ablakokon lehúzták a redőnyöket, hogy a szokatlan hang, mely borzolja az úri idegeket, be ne hatoljon és meg ne fertőzze a szoba levegőjét. A piactérhez érkezve, vidám gyereksereg, akik alacsony, a teret bekerítő fakorláton egymás mellett ülve, mint „sürgönydróton” a csicsergő fecskehad, kiabálva éljeneztek. Még a piactér közepén álló kőkereszt két ágán is gyerekek ültek, kik kezükkel, vagy zsebkendőikkel integettek.

A másik oldalon — a vashídon túl — a Fried-féle hosszú boltíves épület, boltíve felett „Népkert” felirat. A bejárata előtt bámészkodók serege. Itt a községi elöljárók is összejöttek. Ott volt Török István főjegyző, Kádár Elek és Szolga József jegyzők, Kiss Zsigmond végrehajtó, Nagybodor József községi bíró és négy rendőr. Az elöljáróság csak nézi a felvonulást, — nem értik, de hogyan is értenék. A főjegyző elküldi a kisbírót, nézze meg, mi van. „Eredj Pali, nézd meg milyen éneklés az!” Tőkés Pál, a község kisbírája igazít egyet egyenruháján és elindul a kis hídon át a főútra. Látja a piactérre érkező tarka felvonuló tömeget. Visszatérve jelentést tesz. „Főjegyző úr alásan jelentem, processzió, a gyáristák!” A főjegyző kérdőn Kádár Elek felé néz. „A somsályi események után?” „Igen” — volt a válasz. „Abszurdum”, dühöng a főjegyző. A fiatal jegyző így válaszolt: „Zsóri főbíró úr engedélyezte, — s hozzátette — a holnap még ki tudja mit tartogat.”

190