Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Seres Péterné: Adatok a Borsod-Miskolci Gőzmalom történetéhez, 1864-1947
tartaléktőkéjét, vagyona megközelítette az 5 millió pengőt. Az egyesülés következtében a vállalat neve megváltozott, az üj cégbejegyzés: Első Békéscsabai Rosenthál és Borsod— Miskolci—Debreceni István Gőzmalmok Részvénytársaság. A szöveget 1939-ben lerövidítik Első Békéscsabai, Miskolci és Debreceni István Gőzmalmok Részvénytársaság névre. Az egyesülés a vállalat gazdasági helyzetén már nem segített. 1937-ben Debrecenben és Békéscsabán is beindult a tárház üzem. Az 1938-as év a hanyatlás egy újabb állomását is jelentette, a vállalat a birtokában levő 10 ezer darab bécsi részvényért csere útján visszaszerezte saját részvényeit, majd megsemmisítette őket. A megsemmisítés 750 ezer pengővel csökkentette a vállalat alaptőkéjét.40 Az igazgatóság kérvénye, melyben a törvényszéktől engedélyt kért az alaptőke csökkentésére, olyan adattal is szolgál, ami a mérlegben nem szerepel. Eszerint a vállalat vagyona 9 millió 672 ezer pengő körül van, míg a hitelezői követelések elérik a 2 millió 642 ezer pengőt. A veszteséges vállalkozást a háborús konjunktúra sem lendítette fel, ellenkezőleg: a beruházási hozzájárulás címén az államnak fizetendő évi 535 500 pengő fedezésére az alaptőke volt az egyetlen fedezet. 1939-ben így az alaptőke 3 080 000 pengőre csökkent, a részvényeket pedig 6 pengővel értékelték le, így a bécsi részvények megsemmisítése után maradt 70 ezer db 44 pengős részvény. Az ország területének növekedése növelte ugyan a debreceni malom belső piacát, de a vállalat fenntartásához továbbra is a raktárak szolgáltatták a jövedelmet. így került arra sor, hogy 1939-ben Miskolcon, Debrecenben és Békéscsabán közraktárakat alakítsanak ki. Az intézkedés következtében történt alapszabály-módosításnak a vállalkozás céljára vonatkozó szövege a malomvállalatokhoz viszonyítva ugyancsak átalakult: ,,a) malmi és hántolási üzemek és az ezzel kapcsolatos mindennemű tevékenységnek folytatása. b) nyilvános tárházi üzletnek iparszerü folytatása. Tehát raktárházak létesítése, ezen üzletággal kapcsolatos mindennemű kereskedelmi és pénzügyi művelet lebonyolítása, áruk és termények megőrzése végetti átvétele, azoknak kezelése és továbbítása, az átvett áruknak zálogul való lekötése mellett előlegek és hitelek folyósítása. c) közraktárak (szabad lakhelyek,. . . tárók) felállítása, berendezése, üzembetétele, megvásárlása, bérbevétele, üy rakhelyek bérbeadása, közraktári jegyek kibocsájtása, saját raktáraiban raktározott, illetve őrzött bárminemű árukra, úgyszintén a társaság által kibocsátott zálogjegyekre előleg adása, áruk fuvarozása, szállítása, elvámolás, biztosítás és minden e társasági raktárak üzletforgalmához szükséges munkák és közbeeső teendők átvállalása és eszközlése. d) a fenti üzletekkel hasonló célú vállalatokban való részvétel, vagy a fenti üzletekkel rokonszakmáju, vagy érdekkörébe vágó más üzletek alapítása és folytatása. A 3 080 000 P alaptőkéből 500 000 P a kereskedelmi törvény közraktári ügyletről szóló címében foglaltakon kívül másra nem fordítható”.4 ' A sokoldalú raktárüzem elegendő volt arra, hogy nyereséges legyen a mérleg és sok év óta először osztalék fizetésére is sor került. A malomüzem azonban Erdély visszakerülésével sem indult be a kívánt mértékkel, ennek fő oka, hogy a gabonára ismét bevezették a kötött gazdálkodást.4 2 Az 5430/1940. ME. számú rendelet értelmében gabonát vásárolni csak miniszteri engedéllyel lehetett. A vállalat ideiglenesen kapott engedélyt, de a végleges engedélyezést a kormány bizonyos „személycserékhez” kötötte. Nem kétséges, hogy a személycsere az ún. zsidótörvénnyel volt szoros összefüggésben. A borsodi malom vállalatnál az engedély ára 3 igazgatósági és 2 felügyelőbizottsági tag lemondása volt. Az engedély ellenére a lisztőrlés továbbra sem növekedett, így 1941-ben az üzemeket borsó, köles és árpa hántolására, puffasztására, valamint búzagyöngy, az ún. burizs előállítására alakították át. A közraktározás Miskolcon jó üzletnek bizonyult annál is inkább, mert 1940 novemberétől a törvényhatóságnak kellett gondoskodnia helyi erők felhasználásával a lakosság élelmezéséről. A város ezért készleteket halmozott fel, és ehhez raktárakra volt 125
