Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Galuska Imre: Egy gazdálkodási ág a XIX. században a kesznyéteni református egyházközségben
EGY GAZDÁLKODÁSI ÁG A XIX. SZÁZADBAN A KESZNYÉTENI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGBEN GALUSKA IMRE Dolgozatom eredeti címe ez volt: Az eklézsia bikája, avagy: jószágtartás a kesznyéteni református egyházközségben. A meglepőnek tűnő cím első része a gondnoki számadások tételei között nemegyszer előforduló szókapcsolat; a második része pedig a dolgozat tárgyára igyekezett a címhez szükséges sűrítéssel közelebbről rámutatni. Azonban lektorom javaslatára változtattam a címen. Dolgozatom pedig arról szól, hogy a múlt században a kesznyéteni egyházközség — ahogyan abban a korban, de még jelen századunkban is mondották — közönséges szükségleteinek a fedezetére eszközül a mezőgazdaság egyik ágának, a jól jövedelmező szarvasmarhatartásnak a segítségét használta fel. Természetesen a források, s a segítségükkel megrajzolható régmúlt életdarab, egyúttal az egész falu, sőt a tágabb környék agrártörténetének részeként tekintendő, minthogy mondanivalónkat nem is tekintjük másnak, csak mintegy résznek az egész helyett A jószágtartásra vonatkozó legelső adatok Hogy az egyházközség mióta élt a fenntartását szolgáló jószágtartás lehetőségével, egyelőre nem tudjuk. A kurátori számadások legrégibb reánk maradt kötetében azonban mindjárt rábukkanunk a róla szóló bejegyzésekre, miután a kezdő, 1815. év legelső tétele ez: „egy Tehene az ekklésiának a’ Tiszába el veszvén, a’ boriért adtak hét Rf/orintokat/.” Ilyenről szól a hetedik, szintén bevételi tétel is: „November 12. az Ekklé’sia Marháiból két darab el adódott, egy három esztendős bika, és egy negyed fü üsző két száz és húsz Rhf. — ezen el adás Fő Biró D. Oláh István, Törvény Biró Ifjú Oláh János, és az egész Tanáts jelenlétekben esett meg.” Ez esztendőnek még egy kiadási tétele kapcsolatos a szarvas- marhatartással: ,,a’ Gulyásnak az Ekkla marháival való bánásáért két Rf.” Néhány szó a községről és népéről A község határa 5609 kataszteri hold, majd pedig az Inérhátnak Tiszaszederkény község határából való átcsatolása folytán 6349. Az eredeti határ is túlnyomó, majdnem 2/3 részében legelőterület volt. Ha pedig a legelőt és a kaszálót az ősi rét fogalom és szó közös nevezőjére hozzuk, az állattartást közvetlen szolgáló két nagy művelési ág szerint megoszló terület, a kaszáló- és legelőrét együtt több mint 3/4 részét teszi ki az egésznek. Sőt ha a legelőhöz és a kaszálóhoz a szintén legeltethető olt erdőt is hozzávesszük, a szántatlan határ a múlt században még majdnem eléri a 4/5 részt is. 53
