Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Galuska Imre: Egy gazdálkodási ág a XIX. században a kesznyéteni református egyházközségben
A „marháróli számadás” 1873-ban a „közpénztári számadás” és a „gabonaszámadás” után a harmadik helyen következett — innen a HI-as sorszáma —, minthogy az évben árpaszámadás nem volt. A számadást még „Áttekintés” is követte: III. Marhabevétel: 5 db kiadás: 2 db maradék: 3 db A jószágtartás jövedelme Az eklézsia bevételeinek a tetemesebb részét számos esztendőben a jószágjövedelem jelentette. így például az 1831. esztendőben „az egész Summa” 164 Rf. 18 1/2 xr. Ebből 115 forint csupán e két tételből adódik: „Az Ekklézsia kilentz esztendős Bikáját eladtam Szabó Istv.án Fő Biró és Tóth István Törvény Biró jelenléttekben”: 80 Rf, és: „Az Ekklézsia Üszőjét a’ Bika el rontván el adtam vágóra Kotzka Mihály és a’ Gulyás Bikki János jelenléttekben”: 35 Rf. 1838-ban pedig az összes bevétel 98 Rft 18 xr summáját öt tétel alkotta csak, s a két legfőbb bevételt, az egésznek több, mint a 81 százalékát a jószág hozta: „Az ekklézsia Tinója megdögölvén — a’ boriért kaptam” 10, — ,,a’ nemes ekklézsia Bikája eladódván — adtak érte” 70 Rft-ot. Az 1853. évben is az összes, 164 v. ez. ft. és 56 1/2 xr-t kitevő bevételnek több mint 78 százaléka jött be a jószágtartásból, amint erről nemes Turóczy István kurátori számadásából meggyőződhetünk: „April. 25. Az Ekkla előhasu üszőjét — Tóth Ferencz t. biró, Turóczy János f. biró, ns Hegedűs Jó’sef, id. Szabó Jó’sef hitesek, ’s Oláh János egyházfi előtt Fejérváry Gábor helyb. Jegyző Urnák eladtam”: 130 v/áltó/ cz/édula/ ft. A kesznyéteni népnek sok hasznot hozó takarékpénztára volt a szarvasmarha-tartás. Szaporodván is és gyarapodván is a jószág, mintegy kamatos kamataival kamatozott. Lám, az anyakancát, amelyet már nem fogtak, vagy egyáltalán nem fogtak, hanem csupán szaporításra tartották, tőkés kancának, nevezték. Ha a szarvasmarhát nem is illeték hasonló elnevezéssel, ez napjainkban is magas kamatot nyújtó tőkéje a kesznyéteni embernek, többnyire még azoknak is, akik főfoglalkozásszerűen már nem földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. Betegség vagy elemi csapások eshetőségére is jó volt az ólbeli marha, vagyis a szarvasmarhában levő vagyon, melyet eladóvá lehetett tenni a szükségben, szorultságban. A szarvasmarha mindennél többet nevel, ezért a gazdálkodó kesznyéteniek felébe helyezik a bankbetétnek. Nagy vállalkozásokra, beruházásokra, lakodalomra, építkezésre, vagyis mindezek költségeinek az előteremtésére szarvasmarhákat állítottak be, vagyis fogtak tenyésztésbe, hizlalásba, nevelésbe, s teszik ezt ma is a tejhozam mellé. Az egyházközség nagyobb vállalkozásokra, építkezésre többnyire birtokaránylagos adót vetett ki; a szarvasmarha-tartás csak a közönséges szükséglet pótlására szolgált. Azonban egy-egy építkezés, mint például 1827-ben az új, nagyobb cinterem építése alkalmával jól jött a kurátornak, hogy az évet pénzügyileg azzal a 36 Rf bevétellel kezdhette, mely egy, „Oláh János és Foris Mihály jelenléttekb.” eladott bika ára volt. Vagy az 1840. év, új parókia építésének a befejező esztendeje: ez év bevételeiről és kiadásairól 1841. januárius 7. napján Gondnok Szabó Mihály Uram számot adván, „úgy találta a’Nemes Consistorium, hogy be-vett az Ekklé’sia Pénz-Tárába 198 ( ... ) váltó Forintokat és 38 ( ... ) Krajtzáro- kat, ki-adott pedig ugyan abból (...) 312 Váltó Forintokat, - és (...) 48 Váltó Xrokat; és igy 114 ( ... ) váltó Forintokkal és 10 (...) váltóxrokkal adott ki többet 62
