Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Takács Béla: A sárospataki diáktűzoltóság története a XVIII-XIX. században
azt nem használhatjuk, mert viselése által drágább ruhát kímélünk. Az is lehet, hogy viselésére ritkán van szükség, ily esetben — ismételjük — pénzünk gyümölcsözetlenül hever, ha t. i. egyenruhát nem hordhatunk.”67 Az ifjúság kérése sok vonatkozásban kétségtelenül jogos volt, a köziskolai szék azonban félve az egyenruha állandó viselésével járó visszaélésektől, nem teljesítette az egylet kérését. Az alapszabály 49. és 51. §-át azzal a módosítással erősítette meg, hogy „a szolgálaton is viselhető egyenruha: fekete szarvasbőr sapka, vitorla vászon nadrág, zubbony; a a díszruha ugyanolyan szabással sötétszinü posztóból. Monogramm a ruhára nem jő, de ösmertető jelvénynek a karöv viselhető. Az egyenruha viselése az egyletből való kilépés s bármely iskolai hivatalos működés esetén tilos.”68 A határozatban említett „szolgálaton kívül” kifejezés a gyakorlatokra vonatkozott, melyen az egyenruhát viselhették az egylet tagjai. A diákság kénytelen-kelletlen beleegyezett a rendelkezésbe, és a ruhákat egy helybeli iparossal elkészíttette. Egy ideig nem volt baj a ruhák csináltatásával, később azonban a diákság hitelképessége kimerült. A „post festa” (ünnep utáni) fizetésre vállalt ruhák elkészítésének díját Pollák Ábrahám helybeli szabó nehezen tudta beszedni a kevés pénzű ifjúságtól. 1884. május 12-én azzal a kéréssel fordult a köziskolai székhez, hogy az egyenruhák csináitatásának árát — amely már 384 forintra emelkedett — iskolai tartozásként kezeljék, és annak behajtásával a szeniori hivatalt bízzák meg. Abban az esetben pedig, ha az illető tűzoltó nem fizetné ki tartozását, iskolai bizonyítványát ne adják ki.69 Pollák Ábramán kérését a köziskolai szék elutasította. Az intézkedés következménye volt, hogy a tűzoltóegylet 1884 szeptemberében nem alakult meg. Az előbbi fejezetben említett kérdésre ugyanis, amelyet dr. Kun Zoltán tett fel az ifjúságnak, hogy ti. mi az oka a tüzoltóegylet iránti érdektelenségnek, a tagság azt felelte: „megtiltatván a ruha árának, mint kötelező egyleti tartozásnak szigorú behajtása a szeniori hivatal által a számolások alkalmával, nem akadt szabó, ki az egyleti tagoknak hitelt nyisson, s ruha nélkül nem állhatnak be.”70 A megszűnt, majd újraéledt tűzoltóegylet 1891-ben már nem Patakon, hanem általunk ismeretlen helyen csináltatta az egyenruhát. Erre vonatkozólag csak egy rövid újsághír tájékoztat bennünket, mely szerint „a tűzoltó egylet tagjai részére megérkeztek az egyenruhák. A csinos kiállítású ruhákban úgy néznek ki a derék tagok, hogy a fiatalabb leányszivek méltán megdobbanhatnak látásukra.”71 Ha az egyenruha kérdése ilyen sok bonyodalmat okozott is, ez nem jelentette azt, hogy a tűzoltószerek fejlesztésének, korszerűsítésének és szaporításának területén az egylet ne követett volna el mindent. A tagsági díjakat, a különböző adományokat, a büntetéspénzeket felszerelés vásárlására, illetve kijavítására fordították. A fejlődés pontosan nyomon követhető, mert az egylet működéséről kiadott jelentések, leltári kimutatások részletesen beszámolnak az egylet felszereléséről. Az 1883-as jelentésben újabb szaporulatot látunk: a már meglevő szerekhez két kézi erővel működő vízhordó taligát, két horgaslétrát, egy tetőlétrát, tűzhorgot és gereblyét vásárolt az egylet. Az osztályok személyi felszerelése azonban még most sem volt teljes, mert csak 16 mászónak és szivattyúsnak volt csákója és baltája. A tűzoltóegylet megszűnése, illetve a tornaegylettel való egyesülése, majd pedig szétválása után újra részletes leltárt készítettek a szerekről. E szerint 1885-ben a következő felszerelése volt az egyletnek: „17 db teljes mászószerelvény egy balta és táska nélküli övvel, 5 db teljes szivattyús szerelvény, 1 pedig Sipos József II.-od éves th. kinn van, 5 db parancsnoki teljes szerelvény, 1 db fej-véd, (körülbelül Eperjesinél), 2 db mentő szög, 2 db egyhangú sip, 6 db kéthangu sip, 3 db mentőkötél, 20 db közcsákó. Egy pedig Sipos Józsefnél. 6 db tiszti 27
