Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Kun László: A területi és üzemi munkástanácsok az 1956-os ellenforradalom második szakaszában
saját érdekében hagyja el a községet... Ha nem, személyi biztonságukért felelősséget nem vállalunk”.9 8 A putnoki községi munkástanács ezen intézkedése azonban távolról sem a kommunista vezetők életbiztonsága miatt érzett aggodalomból fakadt. Hogy mennyire nem, azt a testület november 2-i ülése bizonyította, ahol a tanács jegyzője jelentette, „hogy egyes személyek névtelenül bejelentéseket tesznek, s személyes bosszújukat így akarják kitölteni. Ezzel kapcsolatban ismételten el kell mondani, hogy ne jelen tgessenek senkit, a tanács ilyesmivel nem foglalkozik, aki arra méltó, majd független magyar bíróság fogja felelősségre vonni.’’99 (Az én kiemelésem K. L.) A munkástanácsok ezen csoportja tehát nem azért engedte eltávozni területéről a kommunistákat, mert különösebben — akárcsak emberileg is — rokonszenvezett volna velük, hanem mert bírósági úton akarta őket felelősségre vonni; mert akkor, amikor valóban elhatárolták magukat az utcai lincselésektől, hívei voltak az antikommunista terror intézményesített-törvényesített alkalmazásának. A kommunisták életének biztonsága szempontjából alapvető különbség volt a lincselő csőcselék magatartása és a munkás- tanácsok egy részének fentiekhez hasonló állásfoglalása között. Hozzátehetjük ehhez, hogy a kommunisták bírói úton való felelősségre vonása melletti állásfoglalás nemegyszer a lincshangulat levezetésére alkalmazott taktikai fogásként is elhangzott. Rá kell azonban mutatnunk az utcai terrorcselekmények és az intézményesített-törvényesített terror politikai tartalmának alapvető azonosságára, arra a tényre, hogy a terror két formája között pusztán fokozatbeli és módszerbeli különbségek voltak. A kommunistákkal szemben alkalmazott terror általános eszköze volt a párt normális munkájának akadályozása, a pártvezetők fegyveres zaklatása. E jelenség különösen október 30. - az MDP feloszlatása — után jelentkezett erősen, A különféle területi munkástanácsok a Megyei Munkástanács két rendelkezését használták fel ehhez jogalapként. A Megyei Munkástanács október 30. után ugyanis elrendelte az MDP helyiségeinek lepe- csételését, hivatkozva az azokban található értékek megőrzésének szükségességére, valamint hogy a polgári személyeknél levő fegyvereket össze kell gyűjteni, mivel csak a munkástanácsok által kiállított fegyvertartási engedélyek érvényesek. A két határozat alapján október 30-át követően az üzemi és területi munkás- tanácsok sorra lezárták és lepecsételték az MDP helyiségeit, függetlenül attól, hogy dolgozott-e a párt apparátusa, vagy sem. E rendelkezés — mely világosan szimbolizálta a politikai helyzetet — rendkívül súlyos morális károkat okozott a kommunisták soraiban. A párthelyiségek lezárása sok helyütt együtt járt az épületek átkutatásával és a kommunisták fegyveres fenyegetésével. November 2-án, egy a községből érkezett feljelentés kivizsgálására, Mezőcsátra érkezett a megyei nemzetőrség háromtagú csoportja. A járási pártbizottság épületében éppen leltározás folyt, mivel az épületet a munkástanács határozata értelmében az újonnan megalakult pártoknak kellett átengedni. A miskolci nemzetőrök utasítására a munkástanács elnöke összehívta a munkástanácsot és a helyi pártvezetőket. A nemzetőrcsoport parancsnoka rövid beszédet tartott, amelyben közölte, hogy a párt megszűnt, helyiségeit elveszik és ne szervezkedjenek. Megtiltotta a pártmunkásoknak, hogy 17 és reggel 8 óra között az utcán tartózkodjanak, majd a párt megszűnésére hivatkozva felszólította őket, hogy párttagsági könyveiket adják át neki. Míg e tárgyalások folytak, a községi nemzetőrség letartóztatta és előállította a megyei pártbizottság Mezőcsáton tartózkodó titkárát, Gyárfás Jánost, aki a párt helyzetét felmérendő érkezett a községbe. Gyárfást beszállították a Megyei Munkástanácsra, ahol annak elnöke szabadon bocsátotta, de fegyverét és fegyvertartási engedélyét le kellett adnia.100 242
