Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Kun László: A területi és üzemi munkástanácsok az 1956-os ellenforradalom második szakaszában
tömeg benyomul a gyárba és kárt csinál”. Ezt követően Hornig Ferencet lábánál fogva felakasztották a munkástanács székháza előtti téren. Miközben a város központjában ezek az események zajlottak, a kiküldött nemzetőrcsoport megérkezett Szennára, ott behatolt Horváth József államvédelmi tiszt lakására, házkutatást tartott, majd a munkástanács nevében, noha erre parancsot nem kaptak, letartóztatták,4 3 és a munkástanács épületéhez szállították. Amikor a gépkocsi a munkás- tanács székházához érkezett (Hómig Ferencet ekkor már meggyilkolták), a tömeg azonnal körülvette, Horváth Józsefet kirángatta belőle, majd előző áldozatuk mellé akasztották, ugyancsak lábánál fogva. Ezzel egyidejűleg két nemzetőr felismerte és letartóztatta Cs. Nagy Zsigmond rendőrszázadost, akit alsónadrágra vetkőztetve a város központjába kísértek. A munkás- tanács épülete előtt álló tömeg őt is bestiálisán bántalmazta, majd eszméletlen állapotban a már korábban meggyilkolt áldozataik mellé akasztották. Közben a munkástanács vezetői kétségbeesetten kértek segítséget a környező községek munkástanácsaitól, fegyveres testületéitől, azzal a teljesen alaptalan indokkal, hogy a rendőrség megtámadta a nemzetőrséget.44 A putnoki munkástanács két teherautó nemzetőrt és műszaki katonát küldött a hírre, segíteni az „ávós lázadás” leverésében. Ózdra érkezett Tóth Bertalan határőrtiszt vezetésével egy 80 fős határőr különítmény is, s a megerősített katona-nemzetőr-rendőr járőröknek sikerült a rendet helyreállítani. Ez a rend azonban már az ellenforradalom rendje volt. Október 29-én tehát Ózdon is bemutatkozott az ellenforradalom. A bestiális lincse- lésekhez vezető tömeghisztéria kialakulásában a feszült légkörön kívül szerepet játszottak bizonyos véletlen tényezők is. T. István elmezavarának kitörése indította el az eseményeket. E véletlen esetet nagyon jól kihasználták az ellenforradalmi fordulatot akaró erők, és a „szent szabadságharc” lázában égő suhancok csoportjai. A rendőrségi eseményeket követő folyamatokban azonban már fel lehetett ismerni az irányítottságot, a tömeghisztéria kialakítását célzó tervszerűséget. A gyári vészsziréna megszólaltatása, a hangoshíradó uszító dezinformációi, a megsebzett gyerek, akinek kilétét egyébként sohasem sikerült megállapítani, megjelenése a Hornig fejét követelő megvadult csőcselék előtt, egy-egy véletlennek nem tekinthető állomása volt ennek a tervszerűen irányított folyamatnak. Az ózdi véres hétfőért alapvető felelősség terheli azokat a munkástanács-tagokat, akik valótlan és ellenőrizetlen hírek közzétételére utasították a községi hangoshíradó munkatársait, s ezzel hivatalos és igaz színezetet adtak a „rendőrlázadásról” terjesztett híreknek. Ózd huszonkilencedikéje alapfunkcióját tekintve azonos volt Miskolc huszon- hetedikéjével, de két sajátos vonással rendelkezett: nem egy valóban megtörtént fegyveres összecsapás, hanem egy véletlen által kirobbantott — áldozatokat nem is követelő — lövöldözésről tendenciózusan terjesztett hazug hírek által manipulált közhangulat csapott át tömeghisztériába. A másik ilyen sajátosság volt, hogy az ózdi lumpen elemek és a község cigánylakossága mellett a lincselésekben üzemi munkások is részt vettek, valamelyest nagyobb arányban, mint a miskolci eseményekben. Ezt bizonyos fokig magyarázzák (jobb híján használjuk e szót), hogy a megye munkásságát ekkor jellemző strukturális negatívumok — a szórt falusi életviszonyok, az ingázók magas aránya, a demagógia iránti fogékonyság, a háború előtti nyilas befolyás stb. — az ózdi ipari alkörzet munkásságát fokozottan jellemezték. Ebben a közegben az ellenforradalmi csoportok által terjesztett minden elemükben hazug hírek váltottak ki egy olyan tömeghisztériát, amely Hornig Ferenc, Horváth József és Cs. Nagy Zsigmond meggyilkolásához vezetett. E három ember 15 227
