Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Kun László: A területi és üzemi munkástanácsok az 1956-os ellenforradalom második szakaszában
szében a megyei munkástanács vezetőitől függött, mivel az egyetem nemcsak politikai, hanem fegyveres súlyával is a borsodi revizionista csoport mögé állt. Október 29-én tehát a diósgyőri nagyüzemi munkástanácsok támogatásával hatalomra jutott F. Rudolf vezette revizionista csoport megtette az első lépéseket a közrend, és ezzel szoros összefüggésben saját hatalmának biztosítására. Ózd, október 29-én A miskolci terrorgyilkosságok híre megrázta az egész megyét. Ózdon — hogy a hasonló cselekményeknek elejét vegyék — a munkástanács vezetői fokozott igyekezettel törekedtek a rendőrség nemzetőrökkel történő megerősítésére. Erre annál is inkább szükség volt, mert Ózdon nagyon sok ember rendelkezett illegálisan fegyverrel, melyet különböző — fegyverszerzés céljából alakult — csoportok a környéken állomásozó katonai alakulatoktól, többek között a putnoki bányászalakulattól vettek el. Október 28-án a munkástanács új parancsnokot nevezett ki a nemzetőrség élére T. István tanító személyében.36 Az új parancsnok kinevezése után kapcsolatba lépett a rendőrség vezetőjével. Megegyeztek abban, hogy három fegyveres csoportot állítanak fel; az egyik az álló őrség lesz, mely az objektumok védelmét látja el, a másik a mozgó őrség, mely járőrszolgálatot teljesít, a harmadik csoportot pedig a rendőrség alkotja, mely a nemzetőrökkel közösen fogja a szolgálatot ellátni. A közösen készített tervezet szerint a mozgó őrség létszámát 60 főben, az álló őrségét pedig 300 főben állapították meg, s elhatározták, hogy a nemzetőrségnek azon tagjait, akik nem rendelkeznek fegyverrel, 29-én felfegyverzik. A tárgyalások befejezése után a rendőrség parancsnoka hazament, T. István pedig a rendőrség épületében maradt, s bár 25-e óta nem aludt és a kimerültség mindinkább erőt vett rajta, egész éjjel a nemzetőrség szervezésével foglalkozott. 29-én hajnalban T. Istvánnál hallucinációk léptek fel. A szobában levő vezetékes rádióból hangokat vélt hallani: „Vigyázzatok, reggel 7 órakor fegyvereket osztanak a rendőrségen.” Először megkísérelte tisztázni, vájjon lehetséges-e a telefonbeszélgetés áthallása a vezetékes rádióba, miután azonban ez nem sikerült, szorongó félelem vett erőt rajta, hogy valamiféle „árulás” van készülőben a rendőrök részéről. Állig felfegyverkezve kiment a rendőrség udvarára, ahol már gyülekeztek beosztásukra várva a fegyveres és részben fegyvertelen nemzetőrök, valamint a rendőrök. Ezt követően időnként zokogva zavaros szónoklatba kezdett, majd a rendőröket és néhány nemzetőrt is az épület falához állított. Habzó szájjal és önkívületi állapotban a rendőrök és a nemzetőrök sorfala között szaladgált, mindkét kezében pisztollyal, állig felfegyverkezve. Ekkor érkezett a rendőrségre a munkástanács elnökhelyettese.3 7 Az elnökhelyettesnek és néhány nemzetőrnek sikerült rávennie a fegyverekkel hadonászó T. Istvánt — aki utasította a nemzetőröket, hogy ha lőni fog, ők is lőjenek —, hogy bemenjen az épületbe. Ott a csoport tagjai megkísérelték lefegyverezni a fegyvereivel hadonászó embert, aki eközben rálőtt az elnökhelyettesre. A lövés általános pánikot idézett elő az udvaron tartózkodó nemzetőrök között, s lőni kezdték az épület padlásterét, vélvén, hogy onnan érte támadás őket. Egy nemzetőr kézigránátot dobott a tetőre, mely lepattanva az utcán robbant. Az események egyik résztvevője szerint „fejetlenül lövöldöztek az udvaron, azt sem tudták, miért és kire kell iőni. Mindenki lőtt, azután eldobta a fegyverét, elszaladt, lőtt, mert a másik is lőtt, vagy éppen azért, mert pisztoly volt nála”.38 A munkástanács elnökhelyettesének és társainak végül is sikerült leszerelni a pánikot, az eszméletlen T. Istvánt a mentők kórházba szállították és a rendőrség épületében megszűnt a lövöldözés. 15 Levéltári Évkönyv II. 225
